2. fejezet

Amint kiléptünk a házunk ajtaján, egy fekete BMW-t pillantottam meg a lakás előtt állni. A kocsinak egy helyes, olyan húszas éveiben járó fiú támaszkodott, s amikor meglátott minket, tetőtől talpig végigmért engem, majd elmosolyodott, és elindult felénk. Nagyon nem tetszett nekem a srác…
- Seung Hoon! – kiáltotta Min Ji, majd mikor a fiú a közelünkbe ért, a nyakába ugrott és megcsókolta. Türelmesen megvártam, míg befejezik. Nem is mondta, hogy van barátja…
- Ő itt a barátnőm, Soo Ah – mutatott be a fiúnak.
- Én Seung Hoon vagyok – mutatkozott be.
- Szia – köszöntem neki a lehető legunottabb hangon. Annyira nem volt szimpatikus ez a srác, hogy csak illedelemből válaszoltam neki. Lemertem volna fogadni, hogy valami hátsó szándéka volt.
Seung Hoon már nyitotta volna a száját, hogy valami „kedveset” mondjon nekem, de a kocsiból kiszállt még egy fiú, aki szerencsére megakadályozta ebben.
- Menjünk már! – kiáltott türelmetlenül.
- Jó – ordított vissza Seung Hoon. – Gyertek – intett a fejével a kocsi felé, majd elindultunk. Illedelmesen kinyitotta először az anyósülés, majd a vezető ülés mögötti ajtót. Az előbbibe Min Ji, az utóbbi én szálltam be. Mikor beültem, egy meglepő dologgal találtam szembe magam. Azt hittem, hogy az ülésre fogok érkezni, ám nem ez történt; két kezet éreztem meg magam alatt. Annyira megijedtem, hogy majdnem felsikoltottam. Aztán eszembe jutott, hogy egy másik fiú szólt ki pár perce Seung Hoonnak, és biztos ő ült itt. Amit viszont nem értettem, hogy ha Seung Hoon tudta, hogy a haverja itt ült, akkor minek itt nyitotta ki nekem az ajtót, vagy esetleg közben került ide? Az utóbbit tartottam a legvalószínűtlenebbnek.
- Jó segge van a csajnak – súgta oldalra valakinek.
Annyira zavarba jöttem, hogy megint nem gondolkodtam, csak gyorsan arrébb mentem. Sajnos ez se volt probléma mentes, ugyanis újra valakire ráültem.
- Tényleg – válaszolt elégedetten. Rákvörös arccal ültem még arrébb. Ebből az akcióból persze Min Ji és Seung Hoon semmit sem vett észre, amit annyira nem is bántam. A lehető legtávolabb húzódtam tőlük az ülésen.
Egyre jobban kezdtem úgy érezni, hogy nagyon rossz estének nézek elébe.
- Pyo Joo vagyok – szólalt meg a srác, aki mellettem ült. Én még csak arra se méltattam őket, hogy rájuk nézzek.
- Én meg Hyun Woo – mutatkozott be a másik is.
- Soo Ah – mondtam alig hallhatóan. Min Ji és Seung Hoon közben jókat kacagott valamin.
- Szép neved van – bókolt Pyo Joo.
- Illik hozzád. Olyan mint te – folytatta Hyun Woo. Jobbnak láttam, ha nem válaszolok neki. Úgy éreztem, hogy jelen pillanatban semmi kedveset nem tudtam volna mondani nekik, és nem akartam nagyon bunkónak tűnni.
Szerencsére az út további részében nem is próbálkoztak azzal, hogy szóra bírjanak, amit én egyáltalán nem bántam. Így volt rendjén minden.
Amikor megérkeztünk, én voltam az első, aki kipattant a kocsiból. Meg se vártam, hogy mindnyájan kiszálljanak, hanem rögtön előre mentem. A bejáratnál sajnos meg kellett, hogy várjam őket, elvégre nem nálam voltak a jegyek, még azt se tudtam, hogy hol vagyunk.
- Shin Seung Hoon – mondta a fiú a jegyszedőnek, aki bólintott, majd beengedett minket.
A buli még nem rég kezdődhetett el, ugyanis még csak páran táncoltak, a többség inkább a bárpultnál ült és ivott. A hányinger is elkapott, maikor megéreztem a pia és a cigi vegyes szagát. Soha nem bírtam ezt a két dolgot még külön se, nem hogy egybe! Nem tudom, hogy Min Ji hova hozott, de ahol az épületben lehet cigizni, az biztos nem jó.
Az „én” kis csapatom is megindult a pult felé, ezért kénytelen voltam követni őket. Leültünk a székekre, majd mindenki – rajtam kívül – kért valami gyengébbet kezdésképp. Nem nagyon akartam túl furcsának tűnni, hogy vizet kérjek, ezért inkább nem is rendeltem semmit. Csendben figyeltem, ahogy hülyéskednek. Valahogy én annyira nem illettem ide. Ez nagyon nem az én környezetem. Hozzám inkább a könyvek passzolnak, hiába akarta anya is, hogy járjak ilyen helyekre, én hajthatatlan voltam. Soha nem volt képes megérteni, hogy én nem érzem jól magam az ilyen helyeken, ezért volt az is, hogy mindenféle itt kivágott, ott kivágott ruhákat vett nekem, amik még soha nem voltak rajtam.
- Soo Ah, jössz táncolni? – kérdezte Min Ji, miután már mind megitták az italukat, s felálltak.
- Persze – mondtam, majd elindultunk. A táncteret kezdte egyre jobban betölteni a tomboló fiatalok tömege.
Egy darabig még láttam Min Jit Seung Hoonnal, de ahogy egyre beljebb értek a teremben, szem elől tévesztettem őket. Ennek már nem örültem annyira. Ez a tipikus Min Ji viselkedés. Elhív magával valahova, ahol más barátai is vannak, és aztán velük elmegy, engem meg elfelejt és otthagy. Soha nem haragudtam érte, habár néha tényleg nagyon megbántott, de tudtam, hogy senki sem tökéletes. Többek között az ilyen dolgai miatt nem szerettem vele sehova se menni. A mai este azonban kivétel volt. Nem törődtem Min Jivel. Csináljon, amit akar, én jól fogom érezni magam.
Beálltam a tömegbe, s mozogni kezdtem a zene ütemére. Ahogy a zene átváltott egy simulósabbra, két személy alkoholtól bűzlő leheletét éreztem meg nyakamon; egyet előröl, egy hátulról. Komolyan azt hittem, hogy egyedül maradtam, de úgy látszott, hogy Pyo Joo és Hyun Woo nem hagyott itt. Habár a sötétben csak a körvonalaikat láttam, tudtam, hogy ők azok. A táncközben sokszor hozzám nyomtak alfelüket, illetve letapiztok hol a fenekemet, hol a mellemet. Mindezt elviseltem csak azért, mert próbáltam úgy vélekedni róla, hogy csak buliznak, és semmi hátsó szándékuk nincs. Ha egy másik fiúval táncoltam volna, ennél a számnál ő is ugyanígy tett volna, ugye? Annyira nem értek ezekhez a dolgokhoz, és Min Ji mindig pont akkor nincs itt, amikor a legnagyobb szükségem lenne rá. Ha itt lenne, megkérdezném tőle, hogy ő mit gondol erről. Biztos meg tudna nyugtatni, hogy ez bizony csak tánc, és semmi rosszra nem kellene, hogy gondoljak. Viszont ő most kitudja, hogy hol és mit csinált épp Seung Hoonnal…
Eléggé nehéz volt rezzenéstelenül állni és úgy tenni, mintha semmi nem történt volna, miközben jól megpofoztam volna mindkettő fiút. Minden egyes érintéstől kirázott a hideg és a felem egyre jobban kezdett hatalmába keríteni. Lehet, hogy csak beképzeltem az egészet, de ettől függetlenül tagadhatatlan tény volt, hogy minden egyes porcikám reszketett már csak a pillantásuktól is…
A szám felénél nem bírtam tovább. Kitörtem a tömegből, és a mosdó felé vettem az irányt. Amint beértem, az első dolgom az volt, hogy leváltottam a magassarkúm egy lapos talpúra. Soha nem tudtam normálisan nagyon nagy sarkú cipőben járni, és nem is szerettem. Most is csak Min Ji miatt húztam fel. Emiatt szoktam a táskámban váltócipőt hordani. Sokkal kényelmesebb volt a mostani lábbelim, mint ami pár perccel ezelőtt rajtam volt. Mikor végeztem, el is pakoltam mindent, majd hirtelen sírásra lettem figyelmes. A hang a WC fülkéktől jött. Nem tanúsítottam neki nagyobb figyelmet, csak folytattam tovább a dolgom. A mosdókagylókhoz mentem, majd megmostam a kezem, közben pedig a fölötte elhelyezkedő tükörbe néztem. Azt hittem, hogy rosszul látok, amikor megpillantottam Min Jit a faltövében sírni. Nagyon rosszul esett így látni őt. Csak ritkán láttam, hogy szomorú, mert neki mindig jó kedve volt és mosolygott, akkor is, ha igazából pont az ellenkezőjét érezte. Még nekem se mutatta meg soha ezt az oldalát, csak ha nagyon bántották, akkor láttam, hogy igazából mennyire érzékeny és törékeny is valójában.
- Min Ji! – siettem oda hozzá, majd leguggoltam mellé.
- Soo Ah – nézett fel rám könnyes szemekkel.
- Mi a baj? – kérdeztem, mire még hevesebb zokogásba kezdett.
- Szakított velem – mondta akadozva.
- Ki?
- Seung Hoon – felelte, majd megtörölte a szemét. – Soo Ah, én úgy sajnálom.
- Mit? – lepődtem meg.
- Hogy nem mondtam el olyan sok mindent.
- Hallgatlak – válaszoltam egy biztató mosoly kíséretében.
- Két hete járok Seung Hoonnal. Ez idő alatt sok mindent csináltunk, amit most már megbántam. Én tényleg szerettem őt, de ő
- Lefeküdtetek? – szakítottan idegesen félbe. Ő csak még jobban sírni kezdett. Ebből rögtön levettem, hogy a válasza igen. – De ugye csak egyszer? – Min Ji erre megrázta a fejét.
- Mindig amikor találkoztunk – felelte elhaló hangon. Én teljesen elképedve hallgattam őt. Mindig is tudtam, hogy felelőtlen volt, de ennyire messze még sose ment. – Sok mindent kipróbáltunk – folytatta, de én megint félbeszakítottam.
- Védekeztetek? – kérdésemre csak megcsóválta a fejét.  – Töltöttél ki már tesztet? – Min Ji válasza ismételten nem volt. Idegesen felálltam. Ebben a pillanatban kijött egy ismerős lány egy WC fülkéből, és magassarkújában odatipegett a tükörhöz, ahol először kezet mosott, majd elkezdte sminkjét megigazítani.
- Figyelj, szedd össze magad! Mosd meg az arcod és felejtsd el Seung Hoont – mutogattam idegesen össze-vissza, majd választ nem várva elhagytam a helyiséget.  Mielőtt viszont kiléptem volna az ajtón, felismertem a lányt: Ji Hye volt, a suli egyik legnépszerűbb lánya. Mindig is riválisának tekintette Min Jit, és ott kötött folyton belé, ahol csak tudott helyszínnel és időponttal nem törődve. Biztos voltam benne, hogy kihallgatott minket, de jelen pillanatban ez érdekelt a legkevésbé. Sietősre vettem lépteim. Volt egy kis elintézni valóm Seung Hoonnal.
Egy jó ideig kerestem a fiút a táncparketten, de nem találtam meg ott. Már kezdtem volna felhagyni a keresésével, amikor valaki megragadta a karom és kihúzott a tömeg mellé, s neki nyomott a falnak. Annyira meglepődtem, hogy hirtelen azt se tudtam, hogy hol vagyok. Csak egy leheletet éreztem a nyakamon, majd egy kezet az arcomon. Idegesen löktem el magamtól a fiút, miután felismertem.
- Te szemét! – préseltem ki magamból ezt a két szót.
- Tessék? – kérdezett vissza Seung Hoon, majd újra simogatni kezdte az arcom.
- Ne érj hozzám! – söpörtem le kézfejét magamról. – Nem tudom, hogy hogyan sikerült ennyire megbabonáznod Min Jit, de nem is érdekel. Azt viszont nem tűröm  hogy csak úgy szórakozz az érzéseivel és rávegyed mindenre, kihasználd, majd eldobd őt. Tudod, pont ilyennek is nézel ki. A lányokat elcsábítod, megfekteted és szórakozol velük, majd elhajítod. Mivel még nem ismersz, ezért figyelmeztetlek; ha még egyszer hozzá mersz nyúlni, tuti, hogy nem állok jót magamért! – magyaráztam idegesen, majd ott akartam hagyni, de ő hirtelen elkapta a csuklóm és rátapadt ajkaimra. Alig telt el egy másodperc, én ellöktem magamtól, majd reflexszerűen csattant a kezem az arcán.
- Ne. Nyúlj. Hozzám – tagoltam lassan és érthetően, majd elmentem. A kijárat felé vettem az irányt. Elegem volt ebből a helyből, a buliból, az emberekből, meg mindenből. Csak otthon akartam lenni, a meleg ágyam védelmében.
Mikor kiléptem az épület ajtaján, nagyot szippantottam a friss levegőből. Csontig hatolt a hideg, de most nem bántam. Ki akartam szellőztetni a fejem, amire ez a hideg volt a legjobb. Elindultam hazafelé a rövidebb, de veszélyesebb úton. Soha nem gondoltam, hogy engem bárki bántani akarna, ezért soha nem féltem ezen az utcán hazamenni még éjjel sem. A mai nap azonban ebben is kivétel volt. Csendben haladtam a kihalt utcán, amikor lépteket hallottam magam mögül. Először próbáltam nem foglalkozni vele, elvégre más is használhatja ezt az utat. Ahogy telt az idő kezdtem egyre rosszabbakra gondolni. Rövid időn belül vettem a bátorságot és hátrapillantottam, hogy megnézzem, kik jönnek mögöttem. Három alakot láttam meg az utcai lámpa fényében, akiket rögtön fel is ismertem: Hyun Woo, PYo Joo és Seung Hoon. Hirtelen hatalmába kerített a félelem, és elkezdtem futni. Követőim is így tettek, amitől még jobban megijedtem. Szerencsémre még én voltam előnyben, amit szándékoztam megtartani. A következő pillanatban valaki elkapta a karom, és berántott egy sikátorba, neki nyomott a falnak, majd hevesen megcsókolt.