1. fejezet

- Na, Soo Ah – kérlelt barátnőm, Min Ji, miközben a karom rángatta. – Légyszi, gyere el velem ma egy buliba! Soha nem jössz el velem sehova – sértődött meg, amit persze csak tettetet. Karom elengedte, majd sajátját mellénél összefonta, s féloldalasan elfordult. Mindig ezt csinálta, ha valamit el akart érni. Legtöbb esetben működött is, de ez a mai egy kivétel volt,  de csak mert nem figyeltem rá.
Habár én se voltam egy égimeszelő, Min Ji még nálam is egy fejjel alacsonyabb volt, így tökéletesen el tudtam nézni a feje fölött. Amikor ezt észrevette, rácsapott a karomra.
- Kim Soo Ah! – csattant fel, mire ijedten kaptam tekintetem rá.
- Bocsi, mit is mondtál? – kérdeztem tőle aranyosan, még a nyakam is behúztam.
- Aigoo te lány – sóhajtott fel. – Mostanában soha nem figyelsz rám – mondta csalódottan.
- Tényleg bocsi – öleltem meg. – Bármit is mondtál, engesztelésképp a válaszom igen – próbálkoztam Min Ji jobb kedvre derítésével. Mikor meghallotta ajánlatom, rögtön elmosolyodott.
- Akkor eljössz ma velem egy buliba? – kérdezte csillogó szemekkel. Erre csak felsóhajtottam. Tudhattam volna, hogy ezt akarja. Ha előbb gondolkodtam volna, akkor nem mentem volna bele, de most már késő…
- Igen – feleltem, mire Min Ji a nyakamba ugrott, aminek köszönhetően majdnem felborultunk itt a folyosó közepén. Barátnőm persze egy cseppet sem zavartatta magát; miután elengedett, elkezdett ugrálni, és mindenkinek, aki csak szembe jött, elújságolta, hogy elmegyek vele bulizni. Fejcsóválva figyeltem reakcióját.
Pár perc múlva kipirulva érkezett vissza.
- Mehetünk? – kérdeztem.
- Egy pillanat – mondta, miközben egyik kezével a falat támasztotta, a másikat pedig a mellkasára tette. Eléggé szaporán vette a levegőt.
- Tudod jól, hogy nincs minden rendben a szíveddel, ezért nem nagyon kéne így ugrabugrálnod. Nem szeretnélek a kórházba kísérni.
- Jó tudom, bocsi, de te nem tudod, hogy mióta várok már arra, hogy együtt bulizzunk! – felelte boldogan, miközben elindultunk az ebédlő felé. - Akkor suli után átmegyek hozzátok, és együtt elkészülünk – ecsetelte Min Ji. Én csak mosolyogva hallgattam őt.

Tálcával a kezünkben ültünk le a szokásos asztalunkhoz. Minden klikknek megvolt a saját törzshelye; a menőknek, a népszerűeknek, a strébereknek, a nyomiknak és az átlagosoknak. Mindenkinek megvolt a saját társasága, csak egy-két ember nem tartozott sehová, pont mint mi, ami igazából inkább nekem volt köszönhető, elvégre Min Ji az a tipikus nagylány volt. Mindenkit ismert, és őt is mindenki. Én inkább a nyomik, stréberek és átlagosak táborát erősítettem volna, ha nem Min Ji lett volna a barátnőm, de mivel ez így volt, ő kicsit feljebb húzott a ranglistán.
- Amúgy kit szoktál nézni? – kérdezte Min Ji, mikor elment mögötte a fiú, akit mostanában egyre többször bámulok. Szőkés barna haja volt, nagy szemei, aranyos mosolya, pont mint egy hercegnek. Szívem mindig hevesebben kezdett el verni, mikor megpillantottam őt, és megszűnt körülöttem a világ.

- Ő ki volt? – kérdeztem suttogva Min Jitől, miután a fiú elhaladt az asztalunk mellett, és leült a menők asztalához.
- Nem tudom, valami új diák itt. Kwangyeonnak hívják, ha jól tudom – rántotta meg a vállát, majd elkezdett falatozni. – Miért? – kérdezte érdeklődve.
- Csak – vontam meg a vállam.
- Naa, nekem nem tudsz hazudni – mutogatott a villájával rám. – Tetszik, mi? – emelgette a szemöldökét viccesen, mire elnevettem magam.
- Hát, valami olyasmi - feleltem, miközben arcom kezdett egyre pirosabb lenni. Hideg kezeimmel takartam el, és próbáltam lehűteni, illetve legyeztem is magam. Hirtelen olyan meleg lett…
- Yaa! – nevetett fel Min Ji. – Még soha nem váltotta ki belőled senki ezt a reakciót – jegyezte meg diadalittasan. – Csak nem szerelmes vagy belé? – faggatott tovább. Az én arcom hirtelen rákvörössé vált.
- Ya, Yu Min Ji – csattantam fel. – Ez nem igaz! – mondtam, majd felálltam, a tálcámat kivittem, és otthagytam az ebédlőt.

- Jövök már! – kiáltottam, mert valaki nagyon ráakadt a csengőre, és nagyon nem óhajtozott leszállni róla. A hangja már nagyon idegesítő volt, mert egy tíz perce ezt hallgattam. Ha nem tudtam volna, hogy Min Ji az, azt hittem volna, hogy valaki zaklatni akar, amikor nincs itthon rajtam kívül senki. Mondjuk ki is akarna engem zaklatni?
Testemet csak egy szál törölköző fedte, ami a fenekemet épphogy takarta; a lábamon szobapapucs volt; ugyanis pont fürödtem, amikor a csengő megszólalt. Gyorsan kellett törölköznöm, ami tíz perc ha volt, de ez idő alatt egész végig nyomta a gombot, amitől már azt hittem, hogy agybajt kapok.
Mikor kinyitottam az ajtót, egy mérges Min Jivel találtam szembe magam. Amint meglátott, kikerekedtek szemei, majd inkább gyorsan bejött.
- Nagyon szexi vagy így egy szál törölközőben, de légyszi ne csinálj belőle rendszert, hogy így nyitsz ajtót mindenkinek – magyarázta, miközben felmentünk a szobámba. – Mi lett volna, ha nem én jövök, hanem mondjuk Kwangyeon, vagy egy másik fiú? Biztos rögtön letepert volna – csóválta a lehajtott fejét, de még így se tudta elrejteni a mosolyát. Amint befejezte a mondatot, én rákvörös fejjel neki dobtam a legközelebbi tárgyat, ami kezembe került. Ez legjobb esetben a testemet fedő törölköző lett volna, de nem akartam meztelenül parádézni előtte, ezért a papucsom is megfelelt erre a célra.
- Ne legyél már ilyen! – szóltam rá. – Ugyan ki akarna engem leteperni? Nem is vagyok szép, még csak jó alakom sincs – feleltem kicsit sértődötten. Nem szerettem, ha ilyenekkel szórakozott.
- Kim Soo Ah! – mutatta fel fenyegetően mutatóujját. – Most mondom el utoljára, hogy te igenis szép vagy, és az alakod is tökéletes. Magas vagy, vékony is, de nem pálcika, nőies alakod van, a melleid mérete is normális, a lábaid vékonyak, a hasad lapos. Mit akarsz még? Nézz meg engem! Pici vagyok, és az a tipikus elől deszka, hátul léc alkat – sóhajtott fel Min Ji.
- És rád még így is tapadnak a fiúk, rám meg nem – mondtam csalódottan.
- Mert nem jársz bulikba, és nehezebben ismerkedsz – bíztatott barátnőm nem túl sok sikerrel. Szerintem nem teljesen így van… - Ma este bepasizol, oké? – kérdezte, majd felmutatta a kisujját. Készségesen megfogtam azt az enyémmel. – Most pedig mutasd a ruhát, amit kiválasztottál!
- Ö… hát még nem kerestem – feleltem szégyenlősen, mire Min Ji megfogta a karom és a szekrényhez rántott, majd kinyitotta és elkezdte a ruhákat nézegetni, kutatni és dobálni. Én csak megilletődve figyeltem, ahogy egyre nagyobb kupi lett a szobámban. Rövidesen Min Ji büszkén felmutatta a megfelelő darabot.
- Tessék, ezt húzd fel, én addig elmegyek fürdeni, jó? – kérdezte, mire én bólintottam. A lehető legkivágottabb ruhát választotta, ami még egyszer se volt rajtam, annak ellenére, hogy már lassan egy éve megvolt. Még mielőtt felhúztam volna, megszárítottam a hajam. Hosszú, kissé göndör dús barna hajam volt, amit nem nagyon szerettem. Olyan semmilyen volt és unalmas. Gyorsan belebújtam a ruhába, majd az egész alakos tükör elé álltam, hogy megnézzem, hogyan áll rajtam. Tökéletesen rám illet, kiemelte az alakom. Soha nem gondoltam úgy, hogy szép vagyok, de ebben a ruhában tényleg az voltam. Egy egyszerű nyakba akasztós fekete, tapadós koktélruha volt. A melleimnél volt egy nagy kivágás, majd alatta egy szalag ölelte körbe testemet rajta egy masnival, majd a szoknya alja kifodrosodott, ami félcombig ért. Még a tükörben nézegettem magam, mikor Min Ji kilépett a fürdőszobából.
- Nem is rossz – dicsért meg.
- Köszi.
- Csak úgy tapadni fognak rád a pasik – mosolygott rám, amit én is viszonoztam. Gyorsan ő is felöltözött (rajta csak egy egyszerű vérvörös, pánt nélküli tapadós ruha volt), majd megcsináltuk a hajunkat, az enyém ki lett vasalva, az övé be lett göndörítve, végül pedig kisminkeltük magunkat. A több mint tíz centis magassarkú cipőm fekete volt, Min Jié pedig piros. Bepakoltunk a táskánkba, felvettünk egy kabátot és elindultunk.