5. fejezet

Valamiért egyáltalán nem érdekelt, hogy Ő áll velem szemben. Szerintem nem is fogtam fel, hogy Kwangyeon az, csak ki jött belőlem minden.
- Ezzel egyáltalán nem segítesz neki, csak rontasz a helyzetén – mondta teljes nyugodtsággal. Minden erőmre szükségem volt, hogy vissza fogjam magam, nehogy valami olyat tegyek, amit tényleg megbántam volna.
- De meg kellett tudnia előbb vagy utóbb! Most csak úgy őszintén, szerinted közülünk itt ki mondta volna el?! – mutattam körbe a tömegen. – Te? Vagy te? Esetleg te? – kérdeztem néhány diáktól, de persze egyikőjük se válaszolt. – Látod? Senki! Az igazság fáj, de nem lehet ellene tenni. Csak el kell fogadni és bele kell törődni. Ha tovább halogatjuk ezt a beszélgetést, akkor még nagyobb fájdalmat érezne. De neked – böktem meg a vállát – ehhez semmi közöd. Alig egy hete vagy csak itt, így nem tudsz semmit! – Kwangyeon nem válaszolt, csak állta a tekintetem. Hosszú percekig néztünk farkasszemet, míg ő meg nem szólalt.
- Ha ennyire szíveden viseled a sorsát, akkor miért nem vigasztalod meg? – kérdezte egy gúnyos mosoly kíséretében.
- Én csak rontok a helyzetén, te mondtad. De ha ennyire közbe akarsz avatkozni, akkor miért nem teszed ezt te meg helyettem? – a szavakat csak úgy köptem a szemébe. Nem tudom, hogy hogyan sikerült ennyire kifordulnom magamból, de nem is ismertem magamra. Én nem ilyen vagyok! Nem volt szokásom ily módon földbe tiporni bárkit is.. Vele se beszélnék így soha, de most azt te tudtam, hogy kivel is állok szemben, csak úgy kijött minden régóta benn tartott sérelmem. Éreztem, ha most nem állítanak le, akkor még messzebbre megyek, amit nem akartam. Nem tudtam a testemnek parancsolni, meg a számnak sem. Kwangyeon már nyitotta is a száját, hogy válaszoljon, de abban a pillanatban megjelent két fiú, akik karomnál fogva elráncigáltak innét.

A tetőn voltunk. Én ültem, a két fiú pedig előttem állt. Még csak rájuk se néztem se most, se út közben, se előtte. Mindvégig lehajtott fejjel haladtam közöttük. Nem volt merszem felemelni a fejem, hogy megnézzem, kik mentettek ki onnét. Szörnyű lelkiismeret-furdalás gyötört. Azt se tudtam, hogy mit és kivel beszélek, csak minden kijött. Az agyam elborult. Nem is az bántott igazán, amit Ji Hyenek mondtam, hanem amit Kwangyeon fejéhez vágtam. Egyáltalán nem érdemelte ki ezt a viselkedést tőlem, és én mégis így bántam vele, annak ellenére, hogy ő csak segíteni akart nekem. Valóban nekem akart segíteni ezzel? Nem lehet, hogy inkább Ji Hyet védte? Igazából nem is lényeg, hogy ki miatt lépett közbe, ez úgysem változtat a tényen, hogy megbántottam. Őt soha, de soha nem lennék képes bántani, most mégis megtettem… Soha nem éreztem magam még ennyire rosszul. Tudom, hogy nem volt olyan durva ez az egész, de én mégis undorodtam magamtól. Hogy lehettem képes így viselkedni?
Fejem kezeimbe temettem, és megpróbáltam visszafogni magam attól, hogy le ne ugorjak a tetőről. Tudtam, hogy javíthatatlan hibát követtem el, ami lehet, hogy egy örökkévalóságig tartó falat húz kettőnk közé…
- Abba hagynád végre a siránkozást? – szólalt meg az egyik fiú. Hangja erélyétől kissé összerezzentem és lassan elkezdtem felemelni a fejem. A vér is megfagyott bennem, amikor megpillantottam a két fiú arcát. Ők meg hogy kerülnek ide? Annak ellenére, hogy osztálytársak voltunk, még soha nem beszéltem velük. Ennek oka az volt, hogy ég és föld voltunk. Ők voltak a suli rossz fiúi, míg én a jó kislány, aki mindig mindent tud. Akaratom ellenére is így jegyeztek meg maguknak, bár úgy gondolom, hogy ez a mai nap után kicsit kiegészül azzal, hogy ő mosott be Ji Hyenek. Egyébként meg nem sokat tudni róluk. Hyun Soo, aki az előbb szólalt meg, a leghíresebb a sok-sok „rossz fiú” közül. Teljesen kiszámíthatatlan, és ha éppen rossz passzban van, akkor megver. Ha nem csináltál semmit, de kiszemelt magának, akkor addig kötekedik, amíg oka nem lesz rá, hogy verekedjen. Ez persze rövid időn belül működni szokott. Ezt a kötekedést nem úgy kell érteni, hogy folyton szívat és kigúnyol, hanem olyan pillantásokkal illet meg, hogy az embernek rövid időn belül elege lesz belőle. Ha a sulinak lenne jégkirálynője, akkor Hyun Soo tökéletesen megfelelne a párjának, vagyis a jégkirálynak. Do il, a másik fiú, egy fokkal jobb, mint Hyun Soo. Egyikőjük se beszél túl sokat, ezért sem értem, hogy hogyan váltak barátokká. Do Ilről igazából még kevesebbet lehet tudni, mint Hyun Sooról. Tényleg senkivel se beszélnek, még lehet egymással sem. Ő talán egy fokkal kedvesebb, mint barátja, de a jó bulikból ő sem szeret kimaradni. A suliban is nagy népszerűségnek örvendenek, ugyanis nagyon helyesek. Sokakat még az iskolában tanúsított viselkedésük sem tántorította el attól, hogy folyton a nyomukban legyenek. Ilyen lányoktól tudtam meg például azt is, hogy van egy rock bandájuk még pár fiúval együtt. Többet viszont még én se tudok semmit, annak ellenére, hogy Min Jitól általában mindenkiről pontos infókat kapok. Hiába, ő tud minden pletykáról, ami a diákokról kering.
Lefagyva bámultam vissza rá. Sajnos Hyun Soo tartotta a szemkontaktust. Már ott tartottam, hogy elfordulok, amikor újra megszólalt.
- Jobb lenne, ha elfogadnád szavaid következményét. Visszavonni már úgyse lehet! – felelte ingerülten. Aztán megfordult és elindult vissza a suliba. – Minek kellett ennek a hülye punknak megkérni minket arra, hogy vigyázzunk rá… - motyogta, miközben visszaindult a suliba. Do Il egy biztató mosolyt küldött felém, majd követte barátját.

Miután elmentek, én felsóhajtottam. Nem volt kedvem visszamenni a többi órára. Most vajon mint gondolhatnak rólam? Biztos még jobban megvetnek… Bár az érdekelt a legkevésbé, hogy utálnak azok, akiket nem is ismerek, de az, hogy Ji Hye, hogy fog viselkedni velem, már inkább foglalkoztatott. Már előfordult egyszer-kétszer, hogy nem kaptam meg a „megtiszteltetésem”, de ilyenkor ezeket később mindig pótolták. Tartottam attól, hogy a mai incidens nem lesz elég neki, hogy végre békén hagyjon. Sajnos ő az a fajta lány, aki akkor is folytatja tovább azt, amit eddig is csinált, miután tudja mi az igazság. Ezen segíteni nem lehet… Szívem szerint rögtön elmennék meglátogatni Min Jit, vele legalább önmagam tudok lenni. De ha elmennék a cuccaimért, akkor meglátnának, és akkor ennyi erővel nyugodtan órákra is beülhetnék. A másik lehetőség az volt, hogy kivárom az utolsó órám végét itt a tetőn. Ez még rosszabb ötletnek tűnt, mint az első. Nem tudtam, hogy mi tévő legyek, de aztán eszembe jutott a két fiú. Meg akartam mutatni nekik, hogy nem futamodok meg és vállalom szavaim következményéit. Történjék bármi, ki fogom bírni!
Felálltam, leporoltam a szoknyám, majd én is visszamentem.

Az utolsó óráról is kicsöngettek. Én voltam az első, aki felpattant és elhagyta a termet. Első utam természetesen Min Ji-hez vezetett. Kíváncsi voltam, hogy mi van vele.
Mikor a házuk elé értem, vettem egy nagy levegőt és hatalmas mosolyt varázsoltam az arcomra. Nem akartam, hogy látszódjon rajtam bármi is a sulis incidens következtében. Eddig se volt róla tudomása, most se lesz.
Megnyomtam a csengőt, majd vártam, hogy Min Ji ajtót nyisson. Pár percet kellett csak várnom, hogy Min Ji megjelenjen a túloldalon.
- Szia! Felébresztettelek? – kérdeztem, mikor láttam, hogy szemit dörzsöli.
- Nem, vagyis de, de nem baj. Egyébként is fel akartam kelni, csak nem vitt rá a lélek – felelte. – De gyere beljebb – invitált be.
- Anyukád nincs itthon? – érdeklődtem az üres szobákat nézve.
- Nincs.
- És milyen volt a buli? Feltételezem még maradtál, ha ma nem jöttél suliba – mondtam, miközben leültem a kanapéra. Min Ji is helyet foglalt mellettem.
- Jó. Nem sokkal azután, hogy kimentél a mosdóból, összeszedtem magam és utánad mentem, de nem találtalak meg. Olyan állapotban nem akartam még hazamenni, mert akkor újra eszembe jutott volna minden. Ezért inkább ittam és buliztam. Hihetetlen, hogy mennyire elfelejtette velem a dolgokat.
- És jobban vagy már?
- Persze. Rájöttem, hogy nem is érdemelt meg engem. De nem is érdekel már. Túltettem magam rajta – felelte mosolyogva. Valamiért úgy éreztem, hogy nem mond igazat, de nem törődtem ezzel az érzéssel. Bízok benne.
- Büszke vagyok rád! – öleltem meg, amit ő is viszonzott.
- És a suliban mi volt?
- Semmi érdekes. Unalom, csak úgy, ahogy mindig is – vontam meg a vállam.
- Az akkor nem sok.
- Aha – válaszoltam. – Figyelj, meg kéne, hogy csinálj egy terhességi tesztet.
- Tudom – sóhajtott. – Már régóta gondolkoztam rajta én is, de valahogy egyedül soha nem jutottam el odáig – vallotta be.
- Akkor gyere, elmegyünk most – mosolyogtam rá.
- Oké – bólintott, majd felállt. – Elmegyek átöltözni, megvársz itt?
- Persze.
- Egy perc! – mutatta fel mutatóujját, majd felviharzott az emeletre. Pár percen belül már meg is érkezett, úgyhogy el is indultunk.
A lehető leggyorsabban akartuk letudni ezt az egészet, de a legközelebbi patika is gyalog vagy másfél órányira volt Min Jiéktől, ezért buszra szálltunk.

- Egyébként találtál valakit a buliban? – kérdezte tőlem Min Ji már a buszon.
- Nem, de nem is baj – válaszoltam mosolyogva.
- És mit csináltál, miután kimentél a mosdóból?
- Meg akartam keresni Seung Hoont, hogy jól bemossak neki, de nem találtam meg, ezért jobbnak láttam, ha elmegyek.
- Értem – motyogta. Rosszul esett, hogy hazudnom kellett neki, de nem akartam, hogy megtudja az igazságot. Jobb neki így.
Még busszal is egy húsz percig tartott, mire megérkeztünk a megfelelő buszmegállóhoz, ahonnét már csak egy köpésnyire volt a patika.
Bent az épületben szúrós szemekkel figyelt minket egy nő a vásárlás alatt. Min Jit egyáltalán nem zavarta, engem is csak egy picit.
Haza gyalog mentünk, mert nem volt nálunk több pénz buszjegyre. Az egész hazafelé vezető utat végig hülyéskedtük. Amint hazaértünk, rögtön elküldtem Min Jit, hogy csinálja meg a tesztet. Én addig a nappaliban várakoztam. Tartottam attól, hogy mi fog kijönni. Nem éppen egy leányálom 17 évesen gyereket várni, főleg a Min Ji fajta lányoknak.
Ahogy visszagondoltam a reggeli történésekre, olyan távolinak tűntek, mintha nem is ma lettek volna.
Egy félóra is letelt, mire Min Ji megjelent a nappaliban.
- Na? – pattantam fel, mikor megpillantottam. Nem válaszolt semmit, csak lehajtott fejjel álldogált előttem. Ebből rögtön leszűrtem a választ. Jó szorosan megöleltem vigasztalásképp.
- Minden rendben lesz! – biztattam  Ő csak bólintott, majd mintha mi sem történt volna, felajánlotta, hogy süssünk valamit. Persze beleegyeztem, annak ellenére, hogy nem szerettem különösebben se sütni, se főzni, de csak mert egyiket se tudtam. Viszont Min Ji jobb kedvre derítése érdekében bármit megteszek.

Már olyan nyolc körül járhatott az idő, amikor elbúcsúztam Min Jitől. Nem terveztem ilyen sokáig maradni, de miután megjöttek a szülei, vacsoráig ott marasztaltak. Min Ji apukája még azt is felajánlotta, hogy haza visz kocsival, de ezt már nem fogadtam el, inkább haza gyalogoltam, egyébként sem laktam olyan messze innen.

Pár méterrel a házunk előtt megtorpantam. TV fény szűrődött ki a nappaliból, amitől megijedtem. Valaki volt benn. Csak nem…

4. fejezet

Zilálva ébredtem fel. A levegőt szaporán vettem, hajam csapzott volt, szám kiszáradt és szemeim könnyesek voltak. Hosszú percekig csak némán bámultam előre, és megpróbáltam felemészteni a nem rég látottakat. Nem tudtam eldönteni, hogy álom volt-e, vagy a valóság. Végül megkönnyebbülten túrtam a hajamba. Szerencsére csak tudatalattim szüleménye volt.
- Csak álom volt – nyugtattam magam. A hideg még mindig rázott, valószínűleg a félelemtől. Nem volt szokásom álmodni, pláne nem ilyen rosszakat. Így is eléggé féltem Seung Hoonéktől, de ez az álom, hogy megerőszakoltak, még jobban megrémisztett. Megnéztem az órát, ami hetet mutatott. Ezen valahogy egy cseppet sem lepődtem meg. Aludni már, ha akartam se tudtam volna. Jobbnak láttam ezért felkelni. Végig se néztem magamon, csak rögtön a fürdő felé vettem az irányt. Ahogy belenéztem a tükörbe, elszörnyedve láttam, hogy mennyire ramatyul nézek ki. Mivel az este nem fürödtem, most ezt is megcsináltam. Levettem ruháim, majd beálltam a meleg zuhany alá. Mikor végeztem, testem köré csavartam egy törölközőt, majd felmentem a szobámba, és felhúztam az egyenruhám. A hajam megfésültem, de többet nem foglalkoztam külsőmmel. Bepakoltam a táskámba, majd miután felhúztam a cipőm, elindultam a suliba.
Azt leszámítva, hogy minden apró zajra felkaptam a fejem, és mindenhol Seung Hoont és a társait lestem, egész nyugodtan jutottam el az iskoláig. Korán volt még, ezért még csak alig voltak egy-ketten.
Az osztályban leültem a helyemre. Ahogy felnéztem, megláttam a táblát, és a szám is tátva maradt.
„ Gondolom mindenki ismeri, vagy látta, hallott Yu Min Jiről. Elég népszerű a fiúk körében és minden lány epekedve figyeli minden egyes mozdulatát. Azon gondolkodnak, hogy hogyan lehet valaki ilyen tökéletes és szép… Valóban így gondoljátok? Kívül talán szépnek mondható, de belülről, a lelke teljesen romlott. Nem sokan ismerik az ő igazi valóját, ezért ezt nem is tudhattátok. És hogy pontosan mitől is olyan romlott? Már biztosan sejtitek. Minden fiúnak szétteszi a lábát bárhol, bármikor. Pontosabb részleteket a barátnőjétől, Kim Soo Ah-tól szerezhettek.”

Néhány osztálytársam összesúgott ezt látva, majd hátra-hátra pillantgattak rám. Tekintetük megvetést és szánalmat tükrözött. Persze ők nem tudtak semmit, ezért nem is zavartak különösebben, de az, hogy valaki, akiről merem állítani, hogy Ji Hye volt, ilyeneket mer mondani Min Jiről, az felháborító. Mit tud ő róla, rólunk? Semmit.
Odamentem a táblához, majd gyorsan letöröltem azt, nehogy más is elolvashassa. Szerencse, hogy ma ilyen korán értem be, és még nem voltak sokan, így csak egy maroknyi diáknak volt szerencséje ezt látni, legalábbis remélem.
Pár percig a tiszta táblát figyeltem, de még mindig nem nyugodtam meg teljesen. Valamiért rossz érzésem volt, ezért bementem a szomszéd terembe. A táblán itt is jelen volt az a felírás. Már kétség sem férhetett hozzá, hogy minden osztályba felírták… Itt is letöröltem, majd bejártam az egész iskolát, hogy minden honnét eltüntessem. Sajnos nem tudtam meggátolni, hogy elolvassák, főleg, hogy az idő elteltével egyre több diák érkezett meg.
Becsengetésre pont befejeztem a munkát és beértem a terembe. Minden tőlem telhetőt megtettem ez ügy érdekében, már csak abban reménykedtem, hogy nem hiszik el ezt a képtelenséget. Viszont a gondolatot, hogy valaki ennyire be akarja mocskolni Min Jit, nem tudtam kiverni a fejemből. Hogy lehet valaki ilyen? Csak is Ji Hye állhatott e mögött, másnak semmi oka se lett volna ilyet tenni. Mellesleg Ji Hye elég gonosz is hozzá… Mindig is utáltam másokat gyanúsítani, de biztosra tudtam, hogy ő volt.
Minden rosszalló, megvető pillantásokat elviseltem, és próbáltam nem észrevenni, hogy mindenki lyukat éget a hátamba.
Végül megszólalt a csengő és nem sokkal később a tanár is megérkezett.
- Van hiányzó? – kérdezte a mindig mogorva tanárnő mindenféle köszönés nélkül. Mivel nem válaszolt senki, jött a szokásos névsor olvasás, és aki itt volt, mondania kellett, hogy jelen. Amikor Min Ji neve került sorra, nem szólt senki. Hiányzott. Szomorúan pillantottam a mellettem lévő padra, ahol barátnőm szokott ülni. Min Ji ma nem jött iskolába, de jobb is.

Egészen ebédszünetig minden rendben volt. Szerencsére senki nem érdeklődött a dolog miatt, amiből azt vontam le, hogy nem hitték el. Próbáltam láthatatlan lenni, mert nem volt kedvem bárkivel is beszélni.
Az osztályban voltam, és a helyemen ültem, amikor Ji Hye idetipegett hozzám a bandájával, majd helyet foglaltak a padomon. Sokáig csak szemeztünk a másikkal, míg végül Ji Hye nyávogva megszólalt.
- Hogy vagy Soo Ah? – kérdezte, miközben egyik hajtincsét csavargatta. – És Min Ji? Hogy-hogy nem jött ma suliba? Csak nem beteg? – hangjából csak úgy sugárzott a gúny és megvetés. Késztetést éreztem, hogy felpofozzam, de inkább vissza fogtam magam.
- Amíg ide nem jöttél, jól voltam, de most hirtelen elfogott a hányinger – húztam el a szám.
- Mit mondtál? – vinnyogta.
- Azt, hogy jól vagyok, köszönöm – vágtam rá.
- Én is így gondoltam – mosolygott elégedetten. – Eljössz velünk a mosdóba?
- Nem, menjetek csak – feleltem. – Felesleges még egy ember a díszkíséretedbe.
- Azt mondtam, hogy jössz! – ragadta meg a hajam, majd elkezdett kifelé húzni a teremből.
- Ya! Engedj el! – sikítoztam, és próbáltam kiszabadítani a hajam karmai közül. – Nem hallod? – bármit mondtam, ő mintha meg se hallotta volna, tovább vonszolt a mosdó felé. Addig-addig próbálkoztam, míg sikerrel nem jártam, szerencsére még épp időben. Pont a lány WC ajtaja előtt álltunk meg.
Tudtam, hogy nem a jelenlétemre volt szükségük, hogy elvégezzék a dolgaikat, sőt, még csak nem is ezt akarták. Csak a szokásos verés és megaláztatás lett volna soron, amit mindig akkor kaptam, amikor Min Ji nem volt velem.
- Hagyjál békén Ji Hye! – förmedtem rá olyan hangnemben, amin még én is meglepődtem, nemhogy ők!
- Ni csak, a hercegnőnek hogy kinyílt a szája! – válaszolt Ji Hye gúnyosan. – Hogy történhetett ez? – a hatás kedvéért nyelt is egy nagyot. – Azt hiszem – kezdte, miközben lassan körbenézett mindenkin -, itt az ideje, hogy meneküljünk. A szúnyog hercegnő épp most nyitotta ki szárnyait, hogy támadjon és vérünket vegye. Egy dologról viszont megfeledkezett – itt direkt közel hajolt hozzám a szemkontaktust meg nem szakítva. – Elfelejtette, hogy kik az ellenfelei – a mondat végén büszkén kihúzta magát, mint aki valami teljesen megalázó dolgot mondott volna. Kár, hogy ezzel mind tisztában voltam, semmi új nem volt benne.
- Zümm-zümm – utánozta az állat hangját. Tovább nem bírtam hallgatni, csak jó erősen pofon csaptam. Ütésem helye rögtön kipirosodott.
- Ki vagy te, hogy megmerj ütni? – kiabált rám Ji Hye.
- Csak nem fájt a szúnyog hercegnő ütése? – vágtam vissza. Nem tudom, hogy honnét volt ez a hirtelen jött bátorságom, lehet hogy csak a tegnap esti stressz miatt volt. Nem tudom, mindenesetre nem is érdekelt. Végre eljött az én időm, hogy visszacsapjak. Már azzal sem törődtem, hogy egyre több diák gyűlt körénk. Megérezték a bunyó szagát, és ki nem hagytak volna egy cica, nem is, egy szúnyog és egy liba harcot.
Csend honolt az egész folyosón. Ji Hye nem szólt egy szót se, csak mély lélegzeteket vett. Tudtam, hogy hamarosan robbanni fog. Össze-összesúgtak a szemtanúk körülöttünk. Néha elcsíptem egy-egy szót vagy mondatot, de többet nem. Mindenki feszülten figyelt.
- Tudod – kezdte nyugodt hangon a lány -, soha nem gondoltam volna, hogy ilyet kell elmagyaráznom egy olyannak, aki kitűnő tanuló. Mindig is sajnálattal töltött el az a gondolat, hogy vannak olyan tudatlanok, akik nem tudják megkülönböztetni a jót a rossztól, valamint a megtiszteltetést a megalázástól. Sajnos, vannak ilyenek is a Földön, ezen nem lehet segíteni.
- Kiböknéd végre, hogy mit akarsz mondani? – szakítottam félbe türelmetlenül. Ji Hye várt pár percet, mielőtt folytatta volna. Látszott rajta, hogy mindjárt elszakad nála a cérna.
- Mi, gazdagok azért vagyunk, hogy az ilyen szegényeknek, mint te, felnyissuk a szemét. – Itt nem bírtam tovább hallgatni az őrült elme futtatását.
- Ji Hye kérlek, ne viccelj! Már rég nem a középkorban élünk, amikor a királyok és nemes uralkodtak. Már rég nem az számít, hogy mennyi pénzed van, hanem az, hogy itt mi van – kicsit meglöktem a fejét, jelezve, hogy mire gondolok. – Rég magunk mögött hagytuk azt az időt, amikor azok, kiknek nagyobb hatalmuk volt, kényük-kedvük szerint szórakozhattak a szegényebbekkel. Lehet neked sok pénzed, de azzal sokáig nem jutsz. A pénz elfogy, neked meg mi marad? Semmi. A tudásod viszont örökre veled marad. Abban igazad van, hogy a pénz kell, hogy a tanulmányokat, a megélhetést fedezze, de mond, az, aki pénzzel kitanul egy szakmát, okosabb nem lesz, nem fogják sehova se felvenni, se dolgozni, se tanulni. És a vagyonoddal mi lesz? Elúszik, elfogy és te nem leszel sehol! – oktattam ki. – Most mondd, hogy nincs igazam! Most legyen nagy a szád!
- Nem mondom, hogy nincs igazad. Én csak azt akarom mondani, hogy megtiszteltetésnek kéne venned, hogy törődök veled.
- Megtiszteltetésnek kéne vennem, hogy folyton bántasz?! – hitetlenkedtem. Hangom az egekben járt. Soha nem beszéltem még ilyen magas és vékony hangon. – Ha ezt valóban így gondolod, akkor kösz, inkább nem kérek az e fajta odafigyelésből. Én csak azt akarom, hogy engem is, és Min Jit is békén hagyd. Ennél többet nem is kérek és nem is adhatsz nekem. Csak nézz keresztül rajtunk!
- Ezt én nem tehetem meg.
- Ugyan miért nem?
- Mert… mert nem és kész! Nekem földbe kell tipornom az olyan férgeket, mint te.
- Ennyit arról a nagy törődésről…
- Az olyanok mint te nem érdemlik meg az élet adta örömöket.
- Miért talán az olyanok mint te igen? Lehet, hogy nem érdemlem meg, de a te fajtád még kevésbé! Minden az öletekbe hull, és semmiért nem kell megdolgoznotok, miközben mindenkinek szétrakjátok a lábaitokat!
- Ez nem igaz! – kezdett heves ellenkezésbe.
- Ha nem, akkor milyen örömökre gondoltál, hm? – Mivel Ji Hye nem válaszolt, folytattam. – Csak nézz körül és minden egyes sarkon találni fogsz olyanokat mint te.
- Én még eggyel se találkoztam – felelte. Hallatszódott a hangján, hogy alig bírja már visszatartani a könnyeit, de engem nem hatott meg. Könyörtelenül folytattam.
- Ebből is látszódik, hogy milyen vak vagy. Nem engem kell felvilágosítani, hanem téged. Elvakított a vagyon, a hatalom és a magány. Nem veszed észre, ami körülötted folyik. Fáj, hogy nincs senkid, akiben igazán megbízhatnál.
- Nem, nem és nem – könnyei felszínre törtek. – Itt vannak a barátnőim!
- Ji Hye, tudom jól, hogy te is tudod az igazságot, csak nem akarod beismerni. Akiket te a barátaidnak nevezel csak haszonlesők. A pénzedet akarják, semmi mást. Neked talán nem tűnt fel, de ők folyton loptak el tőled pénzt, néha kisebb, néha nagyobb mennyiségben.
- Ezt honnét tudod?
- Rajtad kívül mindenki tudja ezt – tártam szét a karjaim. – Nyisd ki szemed! Nem vagy már gyerek, nőj fel és állj a saját két lábadra, és fejezd be ezt az ostoba játékot.
- Ez nem igaz! Hazudsz! – lábai felmondták a szolgálatot és lerogyott a földre. Arcát kezébe temette, s úgy sírt tovább keservesen.
- Ez a valóság! Én csak segíteni akarok, értsd meg!
- Soo Ah, fejezd be! – szólt rám parancsolóan egy kissé mély férfihang. A hang irányába néztem és megpillantottam Kwangyeont.

3. fejezet

A fiú kezei a derekamon pihentek. Kitágult szemekkel bámultam az arcát. Ez most mi? Legszívesebben rögtön ellöktem volna magamtól, de valamiért úgy éreztem, hogy nem akar bántani.
Hirtelen futó léptek zaja ütötte meg fülemet, s ahogy a sikátorhoz közeledtek, lassulni kezdtek.
- Eltűnt – hallottam meg Pyo Joo hangját. – Merre mehetett?
- Nem tudom – válaszolt Hyun Woo. – Azt hiszem, ma már nem kapjuk meg.
- Valószínűleg. Na nem baj. Ő az a fajta csaj, akire érdemes várni.
- A tiltott gyümölcs a legédesebb – helyeselt Hyun Woo.
- Még szerencse, hogy tudjuk, hogy hol lakik – mondta Pyo Joo.
- Min Ji lelkiismeret-furdalás nélkül adta ki nekem a barátnője információit – felelte Seung Hoon. – Ostoba fruska volt, de végül is elértük a célunkat, úgyhogy megérte két hetet rá pazarolni.
- De most mond, hogy nem élvezted a vele töltött estéket – nézett Seung Hoonra Hyun Woo.
- Nem mondom – jelentette ki Seung Hoon.
- Akkor majd otthon meglepjük? – váltott témát Pyo Joo.
- Ja – vágta rá a másik kettő. A beszélgetésük további részét – szerencsére – már nem hallottam, ugyanis már eléggé messze voltak.
Seung Hoon minden egyes szava még mindig előttem lebegett, amitől újra ideges lettem.
Most már több erővel próbáltam eltaszítani magamtól a fiút, de nem jártam túl sok sikerrel. Aztán mikor kezei derekamról lecsúsztak a fenekemre, majd onnét a combomra, ellöktem. Szívem szerint meg is ütöttem volna, de ha úgy nézzük ő mentett meg. Szó nélkül ott akartam hagyni, de amint egy picit is elfordultam, ő vállaimnál fogva visszarántott.
- Csak egy kicsit – suttogta szenvedélyesen a fülembe. – Nem fog sokáig tartani – mondta, miközben kezeivel újra combomat kezdte simogatni.
- Hagyj békén! – szóltam rá, és ellöktem kezeit lábamról. – Te se különbözöl tőlük! – feleltem, majd elindultam, de ő megint visszahúzott.
- Várj! Ezek téged üldöztek? – célzott a három fiúra.
- Mi van, ha igen? – kérdeztem felháborodottan.
- Haza kísérlek – ajánlotta fel.
- Nem kell. Nagylány vagyok már, tudok magamra vigyázni – válaszoltam gúnyosan, majd ott hagytam. Szerencsére most nem akadályozott meg ebben.
Nagy léptekkel szeltem az utat. Tudtam, hogy ostoba voltam, amiért nem fogadtam el segítségét, de soha nem szerettem, ha valaki beleavatkozott a dolgaimba. Ez csak négyünkre tartozott, senki másra. Azt sem tagadom, hogy eléggé beijedtem, hogy otthon fognak várni rám, ahol még csak biztonságban sem voltam. Csak átkozni tudtam a sorsom. Anyáéknak is pont most támadt kedvük egy hónapra elmenni… Tegnap még jó ötletnek tartottam és örültem neki, de mostanra megváltozott a véleményem
Felnézni se mertem, inkább a betont figyeltem, ezért nem vettem észre, hogy jönnek szembe, így tökéletesen neki mentem valakinek.
- Bocsánat – szóltam halkan, majd már mentem is volna tovább, de az illető elkapta a csuklóm.
- Szórakozzunk egy kicsit – húzott vissza a fiú, aki csak úgy bűzlött az alkoholtól.
- Hagyj békén – válaszoltam idegesen, majd kitéptem kezem az övéből és elvágtattam. Hihetetlen, hogy egy éjszaka alatt hány fiúval találkoztam, aki csak azt akarta.

- Ebbe meg mi ütött? – kérdezte a barátaitól a „kissé” ittas ifjú.
- Nem tudom – vont vállat egy másik.
- Ha Jin, bűzlesz a piától. Csodálkozol, hogy elüldözöl minden lányt magad körül? – szólalt meg egy harmadik is.
- Nem is! – kezdett el Ha Jin ellenkezni, miközben elindultak. – Ha csak az arcomra néznek, rögtön elájulnak – fényezte magát a fiú.
- A bűztől – jegyezte meg egy negyedik, mire Ha Jinen kívül mindenki felnevetett.
- Byung Hee! – csapta karon Ha Jin az említett fiút.
- Nem is én mondtam! – viccelődött Byung Hee tovább az ittas barátjával. Kétségtelenül ő volt, de Ha Jin ezt nem tudta és vakon hitt neki.
- Akkor ki volt? – kérdezte, majd mindegyik fiút hosszú percekig bámulta abból a célból, hogy  leolvasson valamit az arcukról. Mindenki próbálta visszafojtani a feltörő nevetést, elvégre eléggé vicces szituáció volt, főleg, hogy Ha Jin összeráncolt szemöldökkel gyanúsan nézett mindenki szemébe. Mindezt persze rezzenéstelen arccal.

- Ji Hyuk, tudom, hogy te voltál! – kiáltott fel végül. Az említett fiú csodálkozva nézett Ha Jinre, amolyan ez most miről beszél nézéssel.
- Nem ő volt? – kérdezte kétségbeesetten Ha Jin a többiektől. Ők persze dőltek a röhögéstől.
- Nem – felelte az egyik fiú, miután nagyjából lenyugodott. – Byung Hee volt.
- Kyung Jong, tudtam, hogy te szeretsz engem – ölelte meg Ha Jin az alacsonyabbat. Kyung Jong rögtön ellökte magától mondván, hogy büdös.
- Ott van Kwangmin! – mutatott Ha Jin előre egy sötét alakra, majd min a négyen odafutottak hozzá. Kwangmin lehajtott fejjel, idegesen haladt az utcán, és persze nem vette észre, hogy barátai közelednek.
- Na mi van te punk? – tette Ji Hyuk Kwangmin vállára a kezét. A fiú felemelte a fejét. Tekintetéből csak úgy sütött a düh. Ji Hyuk is meghökkent egy kicsit.
- Találkoztál a múzsáddal? – kérdezte Byung Hee.
- Igen – válaszolt Kwangmin.
- És szép volt? Hol van most? – érdeklődött kíváncsian Ha Jin.
- Az előbb ment el – vont vállat a fiú.
- Akkor ő lehetett? – nézett Ha Jin a többiekre, akik bólintottak. – Ó-hó-hó! – csapott a homlokára. – Szerencse, hogy olyan vadóc, különben kinyírna ez a punk – motyogta magának.
- De akkor mi a baj? – kérdezte Kyung Jong. Kwangmin csalódottan felsóhajtott, majd elkezdte elmesélni a történteket.

Épségben elértem a házunkig. A bejárati ajtó előtt megtorpantam, és erőt kellett vennem magamon, hogy bemenjek. Habár semmi jele nem volt annak, hogy bárki is erőszakkal betört volna, én mégis féltem. Mi van, ha a hátsó ajtón mentek be? Mi van, ha Min Ji engedte be őket? Ő tudja, hogy hova szoktam rakni a pótkulcsot… Nem tudtam már benne annyira megbízni, mint előtte. Mikor történt vajon, hogy ennyire elhidegültünk egymástól? Azt se említette meg, hogy újra barátja lett, még bemutatni se akarta. Régen ez soha nem fordult elő. Az első dolga volt, hogy nekem elújságolja a híreket, és mindig elmesélte, hogy pontosan hogyan történt. Minden lényegtelen részletet megemlített. Most, amikor jóval fontosabb lett volna, hogy beszéljen nekem erről, egyszerűen mintha elfelejtett volna. Ez biztosan csak Seung Hoon mágiája, amivel ennyire átmosta Min Ji fejét.
- Biztosan ez történt – suttogtam magamnak. Ezzel próbáltam megnyugtatni magam. Ezt próbáltam elhitetni magammal, hogy ugyanolyan szemmel tekinthessek Min Jire. Azonban magam is tudtam, hogy az igazság ettől jóval fájdalmasabb. Tudtam jól mindent, de nem akartam csalódni Min Jiben, ezért inkább hazugsággal hitegettem magam. Ez így van rendjén, gondoltam magamban.
Végül miután előkotortam a táskámból a kulcsokat, bementem. Felkapcsoltam a villanyt, és szerencsére semmi változást nem láttam. Megkönnyebbülten fellélegeztem. Csak remélni tudtam, hogy ma este semmi és senki nem zavar már.
A házunk nem volt nagy, de annál otthonosabb. Ahogy belépünk az ajtón, szemben található a lépcső, balra a nappali és jobbra a konyha. Ez a két szoba között nem volt fal, hanem egybe nyílt. Az emelten található a két hálószoba, plusz a fürdő. A hátsó ajtó pedig a konyhából nyílt. Közel volt a bejárathoz, ezért ha egy betolakodó jött, nem igen lehetett ezen az úton kijutni a házból.
Hátam mögött lévő ajtót bezártam, majd kibújtam a lábbelimből és kiraktam a táskámból a másik cipőt. Mindkettőt a helyére raktam, végezetül belebújtam a szobapapucsomba. Becsoszogtam a nappaliba, ahol a kanapéra ledobtam a táskám. Átmentem a konyhába, majd forró teát készítettem, visszamentem a nappaliba és leültem. Teljesen átfagytam, míg hazaértem, ezért nagyon jól esett a meleg ital. A TV-t bekapcsoltam és betakartam magam egy vékony pléddel. A televíziót kapcsolgattam, miközben a teát szürcsölgettem. Nem sok értelmesség ment a TV-ben, de még csak a figyelmem se sikerült elterelnie a történtekről. Sokat gondolkodtam azon, hogy most mi legyen a Min Jivel való barátságommal. Rajta kívül nem volt egyetlen egy barátom se, míg neki több ezer. Alapvető különbség közöttünk. A legfőbb érv viszont nem a barátaim száma volt, hanem én magam. Nem akartam elveszíteni őt. Olyan sok mindent átéltünk együtt, és én már rég nem az lennék, aki most vagyok. Nem tudtam elképzelni magam a mindig csacsogó lány nélkül, aki habár soha nem mutatta meg, de tényleg szeretett és szívén viselte sorsom. Nélküle rég összetörtem volna az iskolai terror miatt. Ha ő nem lenne, én már rég alulról szagolnám az ibolyákat, ebben biztos voltam. Nem voltam képes eldobni magamtól őt egy apró kis baklövés miatt. Többször hibáztam már én is, de mindig megbocsátott nekem, így én is így tettem. Elővettem a telefonom, hogy felhívjam őt, és megkérdezzem, hogy hazaért-e. Sajnos nem vette fel, ami csak egy dolgot jelentett: még ott volt a buliban. Ez persze teljesen rá vallt. Soha nem érdekelte semmi a pasikon és a bulikon kívül. Holnap is teljesen másnapos lesz… Küldtem neki azért egy SMS-t, hogy ha hazaért hívjon fel. Többet már én se tudtam tenni, ezért nem is foglalkoztam vele.
Ahogy újra és újra eszembe jutott az a fiú, aki megmentett, rögtön zavarba jöttem. A legfurcsább ebben az volt, hogy látszólag ő is csak azt akarta, de amikor felajánlotta, hogy hazakísér, teljesen más lett… Mi van ha csak meg akarta tudni, hogy hol lakom, és ő is ugyanazt tervezgette, mint a másik három… És ha követett? Nem, az nem lehet. Rögtön el is hessegettem ezeket a csúnya gondolatokat róla. Ő ennél jobb ember, ebben biztos voltam. Nem tudtam, hogy pontosan mit akart, csak remélni tudtam, hogy ő más… Habár az arcát nem láttam jól, valamiért rögtön Kwangyeon jutott eszembe róla. Mintha a hercegem lett volna, de valamiért őt nem tudtam elképzelni, hogy ilyen dolgokat műveljen. Ő olyan kis ártatlannak tűnt, aki még egy egérnek sem képes ártani. Ellenben ez a fiú durva volt és erőszakos, de mégis kedves… Minél többet gondoltam rá, annál jobban kezdtem megkedvelni.
- Soo Ah, el kell felejtened őt! – mondtam határozottan, de mire a végére értem, kezdtem elbizonytalanodni. Félreraktam a bögrét, majd a sötét TV-t kezdtem el figyelni. Hosszú percekig csak bámultam. Szemhéjaim kezdtek egyre nehezebbek lenni, habár fáradt, vagy esetleg álmos cseppet sem voltam. Teljesen ébernek éreztem magam.  – Igen, ez lesz a legjobb – motyogtam szinte félálomban. Hogy mire értettem, azt magam se tudom. Hogy még az előző témára, vagy arra, hogy aludnom kell, fogalmam sincs, de nem is tudtam rá több időt szentelni, mert rögtön el is aludtam, úgy, ahogy voltam.

2. fejezet

Amint kiléptünk a házunk ajtaján, egy fekete BMW-t pillantottam meg a lakás előtt állni. A kocsinak egy helyes, olyan húszas éveiben járó fiú támaszkodott, s amikor meglátott minket, tetőtől talpig végigmért engem, majd elmosolyodott, és elindult felénk. Nagyon nem tetszett nekem a srác…
- Seung Hoon! – kiáltotta Min Ji, majd mikor a fiú a közelünkbe ért, a nyakába ugrott és megcsókolta. Türelmesen megvártam, míg befejezik. Nem is mondta, hogy van barátja…
- Ő itt a barátnőm, Soo Ah – mutatott be a fiúnak.
- Én Seung Hoon vagyok – mutatkozott be.
- Szia – köszöntem neki a lehető legunottabb hangon. Annyira nem volt szimpatikus ez a srác, hogy csak illedelemből válaszoltam neki. Lemertem volna fogadni, hogy valami hátsó szándéka volt.
Seung Hoon már nyitotta volna a száját, hogy valami „kedveset” mondjon nekem, de a kocsiból kiszállt még egy fiú, aki szerencsére megakadályozta ebben.
- Menjünk már! – kiáltott türelmetlenül.
- Jó – ordított vissza Seung Hoon. – Gyertek – intett a fejével a kocsi felé, majd elindultunk. Illedelmesen kinyitotta először az anyósülés, majd a vezető ülés mögötti ajtót. Az előbbibe Min Ji, az utóbbi én szálltam be. Mikor beültem, egy meglepő dologgal találtam szembe magam. Azt hittem, hogy az ülésre fogok érkezni, ám nem ez történt; két kezet éreztem meg magam alatt. Annyira megijedtem, hogy majdnem felsikoltottam. Aztán eszembe jutott, hogy egy másik fiú szólt ki pár perce Seung Hoonnak, és biztos ő ült itt. Amit viszont nem értettem, hogy ha Seung Hoon tudta, hogy a haverja itt ült, akkor minek itt nyitotta ki nekem az ajtót, vagy esetleg közben került ide? Az utóbbit tartottam a legvalószínűtlenebbnek.
- Jó segge van a csajnak – súgta oldalra valakinek.
Annyira zavarba jöttem, hogy megint nem gondolkodtam, csak gyorsan arrébb mentem. Sajnos ez se volt probléma mentes, ugyanis újra valakire ráültem.
- Tényleg – válaszolt elégedetten. Rákvörös arccal ültem még arrébb. Ebből az akcióból persze Min Ji és Seung Hoon semmit sem vett észre, amit annyira nem is bántam. A lehető legtávolabb húzódtam tőlük az ülésen.
Egyre jobban kezdtem úgy érezni, hogy nagyon rossz estének nézek elébe.
- Pyo Joo vagyok – szólalt meg a srác, aki mellettem ült. Én még csak arra se méltattam őket, hogy rájuk nézzek.
- Én meg Hyun Woo – mutatkozott be a másik is.
- Soo Ah – mondtam alig hallhatóan. Min Ji és Seung Hoon közben jókat kacagott valamin.
- Szép neved van – bókolt Pyo Joo.
- Illik hozzád. Olyan mint te – folytatta Hyun Woo. Jobbnak láttam, ha nem válaszolok neki. Úgy éreztem, hogy jelen pillanatban semmi kedveset nem tudtam volna mondani nekik, és nem akartam nagyon bunkónak tűnni.
Szerencsére az út további részében nem is próbálkoztak azzal, hogy szóra bírjanak, amit én egyáltalán nem bántam. Így volt rendjén minden.
Amikor megérkeztünk, én voltam az első, aki kipattant a kocsiból. Meg se vártam, hogy mindnyájan kiszálljanak, hanem rögtön előre mentem. A bejáratnál sajnos meg kellett, hogy várjam őket, elvégre nem nálam voltak a jegyek, még azt se tudtam, hogy hol vagyunk.
- Shin Seung Hoon – mondta a fiú a jegyszedőnek, aki bólintott, majd beengedett minket.
A buli még nem rég kezdődhetett el, ugyanis még csak páran táncoltak, a többség inkább a bárpultnál ült és ivott. A hányinger is elkapott, maikor megéreztem a pia és a cigi vegyes szagát. Soha nem bírtam ezt a két dolgot még külön se, nem hogy egybe! Nem tudom, hogy Min Ji hova hozott, de ahol az épületben lehet cigizni, az biztos nem jó.
Az „én” kis csapatom is megindult a pult felé, ezért kénytelen voltam követni őket. Leültünk a székekre, majd mindenki – rajtam kívül – kért valami gyengébbet kezdésképp. Nem nagyon akartam túl furcsának tűnni, hogy vizet kérjek, ezért inkább nem is rendeltem semmit. Csendben figyeltem, ahogy hülyéskednek. Valahogy én annyira nem illettem ide. Ez nagyon nem az én környezetem. Hozzám inkább a könyvek passzolnak, hiába akarta anya is, hogy járjak ilyen helyekre, én hajthatatlan voltam. Soha nem volt képes megérteni, hogy én nem érzem jól magam az ilyen helyeken, ezért volt az is, hogy mindenféle itt kivágott, ott kivágott ruhákat vett nekem, amik még soha nem voltak rajtam.
- Soo Ah, jössz táncolni? – kérdezte Min Ji, miután már mind megitták az italukat, s felálltak.
- Persze – mondtam, majd elindultunk. A táncteret kezdte egyre jobban betölteni a tomboló fiatalok tömege.
Egy darabig még láttam Min Jit Seung Hoonnal, de ahogy egyre beljebb értek a teremben, szem elől tévesztettem őket. Ennek már nem örültem annyira. Ez a tipikus Min Ji viselkedés. Elhív magával valahova, ahol más barátai is vannak, és aztán velük elmegy, engem meg elfelejt és otthagy. Soha nem haragudtam érte, habár néha tényleg nagyon megbántott, de tudtam, hogy senki sem tökéletes. Többek között az ilyen dolgai miatt nem szerettem vele sehova se menni. A mai este azonban kivétel volt. Nem törődtem Min Jivel. Csináljon, amit akar, én jól fogom érezni magam.
Beálltam a tömegbe, s mozogni kezdtem a zene ütemére. Ahogy a zene átváltott egy simulósabbra, két személy alkoholtól bűzlő leheletét éreztem meg nyakamon; egyet előröl, egy hátulról. Komolyan azt hittem, hogy egyedül maradtam, de úgy látszott, hogy Pyo Joo és Hyun Woo nem hagyott itt. Habár a sötétben csak a körvonalaikat láttam, tudtam, hogy ők azok. A táncközben sokszor hozzám nyomtak alfelüket, illetve letapiztok hol a fenekemet, hol a mellemet. Mindezt elviseltem csak azért, mert próbáltam úgy vélekedni róla, hogy csak buliznak, és semmi hátsó szándékuk nincs. Ha egy másik fiúval táncoltam volna, ennél a számnál ő is ugyanígy tett volna, ugye? Annyira nem értek ezekhez a dolgokhoz, és Min Ji mindig pont akkor nincs itt, amikor a legnagyobb szükségem lenne rá. Ha itt lenne, megkérdezném tőle, hogy ő mit gondol erről. Biztos meg tudna nyugtatni, hogy ez bizony csak tánc, és semmi rosszra nem kellene, hogy gondoljak. Viszont ő most kitudja, hogy hol és mit csinált épp Seung Hoonnal…
Eléggé nehéz volt rezzenéstelenül állni és úgy tenni, mintha semmi nem történt volna, miközben jól megpofoztam volna mindkettő fiút. Minden egyes érintéstől kirázott a hideg és a felem egyre jobban kezdett hatalmába keríteni. Lehet, hogy csak beképzeltem az egészet, de ettől függetlenül tagadhatatlan tény volt, hogy minden egyes porcikám reszketett már csak a pillantásuktól is…
A szám felénél nem bírtam tovább. Kitörtem a tömegből, és a mosdó felé vettem az irányt. Amint beértem, az első dolgom az volt, hogy leváltottam a magassarkúm egy lapos talpúra. Soha nem tudtam normálisan nagyon nagy sarkú cipőben járni, és nem is szerettem. Most is csak Min Ji miatt húztam fel. Emiatt szoktam a táskámban váltócipőt hordani. Sokkal kényelmesebb volt a mostani lábbelim, mint ami pár perccel ezelőtt rajtam volt. Mikor végeztem, el is pakoltam mindent, majd hirtelen sírásra lettem figyelmes. A hang a WC fülkéktől jött. Nem tanúsítottam neki nagyobb figyelmet, csak folytattam tovább a dolgom. A mosdókagylókhoz mentem, majd megmostam a kezem, közben pedig a fölötte elhelyezkedő tükörbe néztem. Azt hittem, hogy rosszul látok, amikor megpillantottam Min Jit a faltövében sírni. Nagyon rosszul esett így látni őt. Csak ritkán láttam, hogy szomorú, mert neki mindig jó kedve volt és mosolygott, akkor is, ha igazából pont az ellenkezőjét érezte. Még nekem se mutatta meg soha ezt az oldalát, csak ha nagyon bántották, akkor láttam, hogy igazából mennyire érzékeny és törékeny is valójában.
- Min Ji! – siettem oda hozzá, majd leguggoltam mellé.
- Soo Ah – nézett fel rám könnyes szemekkel.
- Mi a baj? – kérdeztem, mire még hevesebb zokogásba kezdett.
- Szakított velem – mondta akadozva.
- Ki?
- Seung Hoon – felelte, majd megtörölte a szemét. – Soo Ah, én úgy sajnálom.
- Mit? – lepődtem meg.
- Hogy nem mondtam el olyan sok mindent.
- Hallgatlak – válaszoltam egy biztató mosoly kíséretében.
- Két hete járok Seung Hoonnal. Ez idő alatt sok mindent csináltunk, amit most már megbántam. Én tényleg szerettem őt, de ő
- Lefeküdtetek? – szakítottan idegesen félbe. Ő csak még jobban sírni kezdett. Ebből rögtön levettem, hogy a válasza igen. – De ugye csak egyszer? – Min Ji erre megrázta a fejét.
- Mindig amikor találkoztunk – felelte elhaló hangon. Én teljesen elképedve hallgattam őt. Mindig is tudtam, hogy felelőtlen volt, de ennyire messze még sose ment. – Sok mindent kipróbáltunk – folytatta, de én megint félbeszakítottam.
- Védekeztetek? – kérdésemre csak megcsóválta a fejét.  – Töltöttél ki már tesztet? – Min Ji válasza ismételten nem volt. Idegesen felálltam. Ebben a pillanatban kijött egy ismerős lány egy WC fülkéből, és magassarkújában odatipegett a tükörhöz, ahol először kezet mosott, majd elkezdte sminkjét megigazítani.
- Figyelj, szedd össze magad! Mosd meg az arcod és felejtsd el Seung Hoont – mutogattam idegesen össze-vissza, majd választ nem várva elhagytam a helyiséget.  Mielőtt viszont kiléptem volna az ajtón, felismertem a lányt: Ji Hye volt, a suli egyik legnépszerűbb lánya. Mindig is riválisának tekintette Min Jit, és ott kötött folyton belé, ahol csak tudott helyszínnel és időponttal nem törődve. Biztos voltam benne, hogy kihallgatott minket, de jelen pillanatban ez érdekelt a legkevésbé. Sietősre vettem lépteim. Volt egy kis elintézni valóm Seung Hoonnal.
Egy jó ideig kerestem a fiút a táncparketten, de nem találtam meg ott. Már kezdtem volna felhagyni a keresésével, amikor valaki megragadta a karom és kihúzott a tömeg mellé, s neki nyomott a falnak. Annyira meglepődtem, hogy hirtelen azt se tudtam, hogy hol vagyok. Csak egy leheletet éreztem a nyakamon, majd egy kezet az arcomon. Idegesen löktem el magamtól a fiút, miután felismertem.
- Te szemét! – préseltem ki magamból ezt a két szót.
- Tessék? – kérdezett vissza Seung Hoon, majd újra simogatni kezdte az arcom.
- Ne érj hozzám! – söpörtem le kézfejét magamról. – Nem tudom, hogy hogyan sikerült ennyire megbabonáznod Min Jit, de nem is érdekel. Azt viszont nem tűröm  hogy csak úgy szórakozz az érzéseivel és rávegyed mindenre, kihasználd, majd eldobd őt. Tudod, pont ilyennek is nézel ki. A lányokat elcsábítod, megfekteted és szórakozol velük, majd elhajítod. Mivel még nem ismersz, ezért figyelmeztetlek; ha még egyszer hozzá mersz nyúlni, tuti, hogy nem állok jót magamért! – magyaráztam idegesen, majd ott akartam hagyni, de ő hirtelen elkapta a csuklóm és rátapadt ajkaimra. Alig telt el egy másodperc, én ellöktem magamtól, majd reflexszerűen csattant a kezem az arcán.
- Ne. Nyúlj. Hozzám – tagoltam lassan és érthetően, majd elmentem. A kijárat felé vettem az irányt. Elegem volt ebből a helyből, a buliból, az emberekből, meg mindenből. Csak otthon akartam lenni, a meleg ágyam védelmében.
Mikor kiléptem az épület ajtaján, nagyot szippantottam a friss levegőből. Csontig hatolt a hideg, de most nem bántam. Ki akartam szellőztetni a fejem, amire ez a hideg volt a legjobb. Elindultam hazafelé a rövidebb, de veszélyesebb úton. Soha nem gondoltam, hogy engem bárki bántani akarna, ezért soha nem féltem ezen az utcán hazamenni még éjjel sem. A mai nap azonban ebben is kivétel volt. Csendben haladtam a kihalt utcán, amikor lépteket hallottam magam mögül. Először próbáltam nem foglalkozni vele, elvégre más is használhatja ezt az utat. Ahogy telt az idő kezdtem egyre rosszabbakra gondolni. Rövid időn belül vettem a bátorságot és hátrapillantottam, hogy megnézzem, kik jönnek mögöttem. Három alakot láttam meg az utcai lámpa fényében, akiket rögtön fel is ismertem: Hyun Woo, PYo Joo és Seung Hoon. Hirtelen hatalmába kerített a félelem, és elkezdtem futni. Követőim is így tettek, amitől még jobban megijedtem. Szerencsémre még én voltam előnyben, amit szándékoztam megtartani. A következő pillanatban valaki elkapta a karom, és berántott egy sikátorba, neki nyomott a falnak, majd hevesen megcsókolt.

1. fejezet

- Na, Soo Ah – kérlelt barátnőm, Min Ji, miközben a karom rángatta. – Légyszi, gyere el velem ma egy buliba! Soha nem jössz el velem sehova – sértődött meg, amit persze csak tettetet. Karom elengedte, majd sajátját mellénél összefonta, s féloldalasan elfordult. Mindig ezt csinálta, ha valamit el akart érni. Legtöbb esetben működött is, de ez a mai egy kivétel volt,  de csak mert nem figyeltem rá.
Habár én se voltam egy égimeszelő, Min Ji még nálam is egy fejjel alacsonyabb volt, így tökéletesen el tudtam nézni a feje fölött. Amikor ezt észrevette, rácsapott a karomra.
- Kim Soo Ah! – csattant fel, mire ijedten kaptam tekintetem rá.
- Bocsi, mit is mondtál? – kérdeztem tőle aranyosan, még a nyakam is behúztam.
- Aigoo te lány – sóhajtott fel. – Mostanában soha nem figyelsz rám – mondta csalódottan.
- Tényleg bocsi – öleltem meg. – Bármit is mondtál, engesztelésképp a válaszom igen – próbálkoztam Min Ji jobb kedvre derítésével. Mikor meghallotta ajánlatom, rögtön elmosolyodott.
- Akkor eljössz ma velem egy buliba? – kérdezte csillogó szemekkel. Erre csak felsóhajtottam. Tudhattam volna, hogy ezt akarja. Ha előbb gondolkodtam volna, akkor nem mentem volna bele, de most már késő…
- Igen – feleltem, mire Min Ji a nyakamba ugrott, aminek köszönhetően majdnem felborultunk itt a folyosó közepén. Barátnőm persze egy cseppet sem zavartatta magát; miután elengedett, elkezdett ugrálni, és mindenkinek, aki csak szembe jött, elújságolta, hogy elmegyek vele bulizni. Fejcsóválva figyeltem reakcióját.
Pár perc múlva kipirulva érkezett vissza.
- Mehetünk? – kérdeztem.
- Egy pillanat – mondta, miközben egyik kezével a falat támasztotta, a másikat pedig a mellkasára tette. Eléggé szaporán vette a levegőt.
- Tudod jól, hogy nincs minden rendben a szíveddel, ezért nem nagyon kéne így ugrabugrálnod. Nem szeretnélek a kórházba kísérni.
- Jó tudom, bocsi, de te nem tudod, hogy mióta várok már arra, hogy együtt bulizzunk! – felelte boldogan, miközben elindultunk az ebédlő felé. - Akkor suli után átmegyek hozzátok, és együtt elkészülünk – ecsetelte Min Ji. Én csak mosolyogva hallgattam őt.

Tálcával a kezünkben ültünk le a szokásos asztalunkhoz. Minden klikknek megvolt a saját törzshelye; a menőknek, a népszerűeknek, a strébereknek, a nyomiknak és az átlagosoknak. Mindenkinek megvolt a saját társasága, csak egy-két ember nem tartozott sehová, pont mint mi, ami igazából inkább nekem volt köszönhető, elvégre Min Ji az a tipikus nagylány volt. Mindenkit ismert, és őt is mindenki. Én inkább a nyomik, stréberek és átlagosak táborát erősítettem volna, ha nem Min Ji lett volna a barátnőm, de mivel ez így volt, ő kicsit feljebb húzott a ranglistán.
- Amúgy kit szoktál nézni? – kérdezte Min Ji, mikor elment mögötte a fiú, akit mostanában egyre többször bámulok. Szőkés barna haja volt, nagy szemei, aranyos mosolya, pont mint egy hercegnek. Szívem mindig hevesebben kezdett el verni, mikor megpillantottam őt, és megszűnt körülöttem a világ.

- Ő ki volt? – kérdeztem suttogva Min Jitől, miután a fiú elhaladt az asztalunk mellett, és leült a menők asztalához.
- Nem tudom, valami új diák itt. Kwangyeonnak hívják, ha jól tudom – rántotta meg a vállát, majd elkezdett falatozni. – Miért? – kérdezte érdeklődve.
- Csak – vontam meg a vállam.
- Naa, nekem nem tudsz hazudni – mutogatott a villájával rám. – Tetszik, mi? – emelgette a szemöldökét viccesen, mire elnevettem magam.
- Hát, valami olyasmi - feleltem, miközben arcom kezdett egyre pirosabb lenni. Hideg kezeimmel takartam el, és próbáltam lehűteni, illetve legyeztem is magam. Hirtelen olyan meleg lett…
- Yaa! – nevetett fel Min Ji. – Még soha nem váltotta ki belőled senki ezt a reakciót – jegyezte meg diadalittasan. – Csak nem szerelmes vagy belé? – faggatott tovább. Az én arcom hirtelen rákvörössé vált.
- Ya, Yu Min Ji – csattantam fel. – Ez nem igaz! – mondtam, majd felálltam, a tálcámat kivittem, és otthagytam az ebédlőt.

- Jövök már! – kiáltottam, mert valaki nagyon ráakadt a csengőre, és nagyon nem óhajtozott leszállni róla. A hangja már nagyon idegesítő volt, mert egy tíz perce ezt hallgattam. Ha nem tudtam volna, hogy Min Ji az, azt hittem volna, hogy valaki zaklatni akar, amikor nincs itthon rajtam kívül senki. Mondjuk ki is akarna engem zaklatni?
Testemet csak egy szál törölköző fedte, ami a fenekemet épphogy takarta; a lábamon szobapapucs volt; ugyanis pont fürödtem, amikor a csengő megszólalt. Gyorsan kellett törölköznöm, ami tíz perc ha volt, de ez idő alatt egész végig nyomta a gombot, amitől már azt hittem, hogy agybajt kapok.
Mikor kinyitottam az ajtót, egy mérges Min Jivel találtam szembe magam. Amint meglátott, kikerekedtek szemei, majd inkább gyorsan bejött.
- Nagyon szexi vagy így egy szál törölközőben, de légyszi ne csinálj belőle rendszert, hogy így nyitsz ajtót mindenkinek – magyarázta, miközben felmentünk a szobámba. – Mi lett volna, ha nem én jövök, hanem mondjuk Kwangyeon, vagy egy másik fiú? Biztos rögtön letepert volna – csóválta a lehajtott fejét, de még így se tudta elrejteni a mosolyát. Amint befejezte a mondatot, én rákvörös fejjel neki dobtam a legközelebbi tárgyat, ami kezembe került. Ez legjobb esetben a testemet fedő törölköző lett volna, de nem akartam meztelenül parádézni előtte, ezért a papucsom is megfelelt erre a célra.
- Ne legyél már ilyen! – szóltam rá. – Ugyan ki akarna engem leteperni? Nem is vagyok szép, még csak jó alakom sincs – feleltem kicsit sértődötten. Nem szerettem, ha ilyenekkel szórakozott.
- Kim Soo Ah! – mutatta fel fenyegetően mutatóujját. – Most mondom el utoljára, hogy te igenis szép vagy, és az alakod is tökéletes. Magas vagy, vékony is, de nem pálcika, nőies alakod van, a melleid mérete is normális, a lábaid vékonyak, a hasad lapos. Mit akarsz még? Nézz meg engem! Pici vagyok, és az a tipikus elől deszka, hátul léc alkat – sóhajtott fel Min Ji.
- És rád még így is tapadnak a fiúk, rám meg nem – mondtam csalódottan.
- Mert nem jársz bulikba, és nehezebben ismerkedsz – bíztatott barátnőm nem túl sok sikerrel. Szerintem nem teljesen így van… - Ma este bepasizol, oké? – kérdezte, majd felmutatta a kisujját. Készségesen megfogtam azt az enyémmel. – Most pedig mutasd a ruhát, amit kiválasztottál!
- Ö… hát még nem kerestem – feleltem szégyenlősen, mire Min Ji megfogta a karom és a szekrényhez rántott, majd kinyitotta és elkezdte a ruhákat nézegetni, kutatni és dobálni. Én csak megilletődve figyeltem, ahogy egyre nagyobb kupi lett a szobámban. Rövidesen Min Ji büszkén felmutatta a megfelelő darabot.
- Tessék, ezt húzd fel, én addig elmegyek fürdeni, jó? – kérdezte, mire én bólintottam. A lehető legkivágottabb ruhát választotta, ami még egyszer se volt rajtam, annak ellenére, hogy már lassan egy éve megvolt. Még mielőtt felhúztam volna, megszárítottam a hajam. Hosszú, kissé göndör dús barna hajam volt, amit nem nagyon szerettem. Olyan semmilyen volt és unalmas. Gyorsan belebújtam a ruhába, majd az egész alakos tükör elé álltam, hogy megnézzem, hogyan áll rajtam. Tökéletesen rám illet, kiemelte az alakom. Soha nem gondoltam úgy, hogy szép vagyok, de ebben a ruhában tényleg az voltam. Egy egyszerű nyakba akasztós fekete, tapadós koktélruha volt. A melleimnél volt egy nagy kivágás, majd alatta egy szalag ölelte körbe testemet rajta egy masnival, majd a szoknya alja kifodrosodott, ami félcombig ért. Még a tükörben nézegettem magam, mikor Min Ji kilépett a fürdőszobából.
- Nem is rossz – dicsért meg.
- Köszi.
- Csak úgy tapadni fognak rád a pasik – mosolygott rám, amit én is viszonoztam. Gyorsan ő is felöltözött (rajta csak egy egyszerű vérvörös, pánt nélküli tapadós ruha volt), majd megcsináltuk a hajunkat, az enyém ki lett vasalva, az övé be lett göndörítve, végül pedig kisminkeltük magunkat. A több mint tíz centis magassarkú cipőm fekete volt, Min Jié pedig piros. Bepakoltunk a táskánkba, felvettünk egy kabátot és elindultunk.

0. fejezet

- Játszunk – ajánlotta fel a fekete hajú fiú, miközben neki dőlt a pad támlájának.
- Jó – egyezett bele a szőke. – Mit? – a másik elmosolyodott, majd tekintetét a szemben elhelyezkedő zebrára szegezte.
- Aki elsőnek jön át a zebrán, azt el kell csábítani, de úgy, hogy beléd is szeressen – ismertette a „játékot”.
- És mik a játékszabályok? – kérdezte a szőke érdeklődve.
- Egy hónap alatt kell ezt elérni. Nem szabad megtudnia, hogy két személyről van szó, ezért mostantól a nevünk Kwangyeon. Akibe előbb beleszeret, az nyer és övé lesz a csaj. A vesztes pedig egy évig semmilyen módon nem érintkezhet lányokkal – vett fel a fekete egy önelégült mosolyt, majd mindketten a gyalogátkelőhelyet kezdték figyelni. Hosszú percekig bámulták az utat, még pislogni se pislogtak.
- Ah… jöjjön már valaki – tört ki a szőke, majd hátradőlt, s úgy figyelt tovább.
Már ott tartottak, hogy feladják és elmennek máshova, mikor megjelent egy lány. Szép, hátközépig érő dús, kissé göndör barna haja volt. Csoki barna szemei szépen csillogtak. Mindkét fiúnak elakadt a lélegzete is, s szívük hevesebben kezdett el verni.
- Azt hiszem – szólalt meg a szőke -, ő tökéletes.
- Akkor egy hónap – mondta a fekete, mire a másik bólintott. Ezt követve felálltak, majd két ellentétes irányba elindultak.

Prológus

A holdhoz tudnálak hasonlítani.
A holdnak is két oldala van, de mi csak az egyik látjuk.
Én is így voltam. Soha nem gondoltam volna, hogy te is ilyen vagy. Annyira megszerettem mindkettő oldalt, hogy nem tudtam választani a kettő közül. Azt kívánom bár ne ismertelek volna meg. Nem törtem volna össze oly sok ember szívét, köztük az enyémet is. Megtanultam szeretni, s megismertem a világ jó és rossz oldalát, neked hála. Ha te nem vagy, még mindig a naiv, tudatlan kislány lennék.

Sajnálom, köszönöm és szeretlek
örökké.

Bevezető

I may be smiling right now but I’m trying to hold it in
I’m strongly clutching my two hands
You’re being deceived when I’m saying that I’m OK
I am shedding all my tears behind your back

Your small, trembling shoulders, your small lips
I’m sorry – you collapse before me
You swallow me up hotly and shed tears
I’m sorry – you hug me with all your strenght

I let out a sigh past your shoulders, tears, rise up past your shoulders
But only I know how I look
I want to live in your memory till the end, I want to smile in your memory
Like a fool, I just smile at you

Köszöntő~~~

Annyeong! :D

Szeretnék mindenkit köszönteni a blogomon ^^
Remélem, hogy jó sokan fogjátok olvasni ezt a ficimet UvU Nagyon sok mindent tervezek bele, úgyhogy remélem, hogy nem fogok csalódást okozni senkinek sem.
Amit elszeretnék még mondani, mielőtt kirakom az első részt, hogy az egész ficit a Boyfriend új száma, a Janus ihlette. Amikor elkezdtem írni az első részeket, pont akkor néztük a Shut up Flower By Band-et, és az is nagy hatással volt rám, úgyhogy akik nem látták ezt a doramát, lehet hogy néhány részt nem fog érteni... de azért megpróbálom úgy írni, hogy mindenki értse ^^ Illetve még régen olvastam egy mangát, ami ehhez hasonló volt, úgyhogy lesznek hasonlóságok, de nem loptam ^^
És akkor nem is húzom tovább a szót, jó olvasást és véleményeket!