8. fejezet

Meghökkenve meredtem Kwangyoen haverjára. Pár pillanatig ő is ugyanúgy nézett ránk, mint én rá, de aztán elvigyorodott, amit megint csak nem értettem.
Ki az a Youngmin? Egyáltalán miért hívta így Kwangyeont? Ez most csak valami becenév, vagy mi?

Magyarázatra várva kaptam vissza a tekintetem Kwangyeonra. Azt hittem, hogy természetes, hogy így hívják, de ha jól láttam, akkor ő is ugyanannyira, ha csak nem jobban, meg volt lepve, mint én.

 - De, persze. Rögtön megyek – válaszolta, majd visszafordult felém.
- Youngmin? – kérdeztem még mindig kissé sokkos állapotban. – Nem Kwangyeon a neved?

- De-de – kezdett bele a magyarázkodásba. – Csak van Jeongminnek egy macskája, akit Youngminnek hívnak, és mivel nagyon hasonlítok rá, ezért néha így szokott hívni, mert tudja, hogy odavagyok a macskákért – fejezte be, majd kínosan elmosolyodott, mire én összevontam a szemöldököm. Nagyon furcsa volt nekem ez az egész, és olyan volt, mintha egy rögtönzött hazugság lett volna, de végül inkább ráhagytam.
- És ki az a Jeongmin? – néztem rá kérdőn.
- A haverom, aki az előbb szólt.
- Óh, értem. Így már minden világos – bólintottam.
- De én akkor most megyek, mert már várnak – felelte sietősen. – Majd még beszélünk – intett, majd meg sem várva a válaszom, elviharzott. Ahogy utolérte a barátait, megláttam, hogy Ji Hye és társasága utánuk erednek, majd amikor Kwangyeon megállt, hogy letegye a tálcáját, megbökte az oldalát. Kwangyeon rámosolygott, majd miután a megfelelő helyre tette a tálcáját, átölelte Ji Hye vállát, és így indultak tovább.
Pár percig még némán néztem utánuk, majd inkább jobbnak láttam, ha elfelejtem és nem foglalkozom azzal, amit az előbb láttam, mert ez nem jelent feltétlenül semmi rosszat. Kwangyeon biztos csak sajnálatból csinálta ezt.

A suli után nem akartam rögtön hazamenni, és Min Jit sem akartam folyamatosan zaklatni, mivel az elkövetkezendő pár napban biztos egyedül szeretne lenni; ezért elindultam a városba sétálni. Amúgy is el kellett volna jönnöm bevásárolni, mert a hűtő kissé már üres volt, így ez pont kapóra jött. A szokásos bevásárló helyünkre mentem. Már törzsvásárlók voltunk itt, ami sok-sok kedvezményt és akciót vont maga után. Nagyon kedves a bolt tulajdonosa, anyáék személyesen is ismerték. Párszor járt már nálunk vacsorára, de én közelebbről nem ismerem.

Két teli szatyorral a kezemben jöttem ki a boltból és indultam lassan haza. Egyáltalán nem siettem, volt időm. Békésen sétálgattam, miközben a kirakatot nézegettem. Elsősorban csak nézelődtem, de ha egy jó kis ruhát, vagy ékszert találtam volna, akkor azt megvettem volna Min Jinek ajándékba, ugyanis pár nap múlva lesz szülinapja. Mindig partit szokott rendezni, amin számomra sok ismeretlen egyén is jelen szokott lenni. Nagyon jók szoktak lenni ezek a bulik, bár én inkább csak a jelenlévőkre szoktam figyelni, hogy nehogy bármit is tönkre tegyenek. Remélem, hogy a mostani lelkiállapota miatt nem fogja lefújni az egészet. Neki is jót tenne, ha kicsit kikapcsolódna, ami kicsit el is terelné a figyelmét a bajairól.
Ahogy így sétálgattam, észrevettem nem sokkal előttem egy ismerős alakot. Pont úgy nézett ki, mint Min Ji, de nem voltam benne biztos. Nem hittem, hogy ilyen gyorsan sikerült neki feldolgoznia azt a tényt, hogy terhes. Bár, ki tudja. Min Ji néha még engem is meg tudott lepni. Összehúztam a szemeim, hogy jobban lássam, mert a nap pont onnét sütött, így nehezebben tudtam kivenni az alakot, de nem tévedtem, valóban ő volt. Csendben odaosontam mellé abban reménykedve, hogy sikerül meglepnem.
- Min Ji, szia! – tettem rá hirtelen a kezem vállára, mire ő ijedten összerezzent.
- Jézusom, Soo Ah! – fordult felém. – A frászt hoztad rám.
- Bocsi – mosolyodtam el. – Hát te?
- Csak kijöttem egy kicsit sétálni és friss levegőt szívni – válaszolta.
- És jobban vagy már? – kérdeztem tőle aggodalommal teli hangon.
- Már jobban, köszi – mosolygott rám.
- És a szüleidnek elmondtad már?
- Nem, még nem – csóválta a fejét. – De nem is tervezem még. Nem akarom ezzel is még pluszban terhelni őket. Elég gondjuk van nélkülem is.
- Baj van otthon?
- Aha. Megint egyre gyakrabban veszekszenek, főként apa cége miatt.
- Minden rendben lesz – nyugtattam. – Már többször is előfordult, nem? És akkor sem lett semmi baj belőle. Most se lesz – mosolyogtam rá, amit ő is viszonzott.
- Úgy legyen.
- És mit néztél? – fordultam a kirakat felé. Különböző színű, márkájú és árú festék és grafiti sorakozott szorosan egymás mellett nagyság szerint. Nem értettem, hogy Min Ji mit keresett itt pontosan.
A kirakat üvegében visszatükröződött az utca velünk együtt, így láttam, hogy kérdésemre Min Ji arcáról rögtön lehervadt a mosoly.
- Öm… semmit – felelte zavartan.
- A festékeket nézted? – faggattam tovább.
- Aha.
- Mire kell?
- Á, semmi lényeges – legyintett, majd pár másodperc múlva folytatta. – Csak azon gondolkoztam, hogy át szeretném festeni a szobámat egy másik színre – hadarta el gyorsan, majd idegesen félrenézett.
- Tényleg? És milyenre?
- Még nem tudom, csak unom már a mostanit. Lehet, hogy nem is teljesen másik színt akarok, hanem csak feldobni valami sötétebbel. Például, hogy az egyik falrészt, mondjuk azt, amelyiknél az ágyam van, feketére festem, vagy valami hasonlóra.
- Az valóban jól nézne ki. Ha kell segítség, akkor csak szólj. Bármikor szívesen segítek – mondtam.
- Persze, köszi – mosolygott rám.
- Jut eszembe, akkor hogyan lesz a vasárnap? Tartasz bulit?
- Még nem is gondolkoztam ezen, de szerintem igen – bólintott. – Majd még beszélünk erről, de nekem most mennem kell. Szia! – köszönt el, majd gyorsan el is húzta a csíkot, mire én kérdőn fordultam utána. Nem értettem, hogy hirtelen mi ütött belé. Meg se várta, hogy válaszoljak neki. Ma valamiért mindenki gyorsan itt hagy…
Habár csak rövid időre találkoztunk, de jó volt vele beszélgetni és azt is jó volt látni, hogy végre újra önmagam, legalábbis valamennyire. Reméltem is, hogy gyorsan feldolgozza a történteket, elvégre erős lány. Kicsi a bors, de erős, mint szokták mondani. Min Jire ez teljesen igaz. Pici és vékony, de nagyszája van, nagyon erős és kitartó.
Még mielőtt elindultam volna, még egyszer visszafordultam a festékekhez, hogy jobban szemügyre vegyem őket. Megnéztem az árukat, és hogy milyen szín illene Min Ji vajszínű szobájához, mert eszembe jutott, hogy mi lenne, ha ezt venném meg neki ajándékba, de inkább el is vetettem ezt a gondolatot. Ez nem lenne túl jó ajándék. Én se örülnék neki.
Már 8 körül járhatott az idő, amikor úgy döntöttem, hogy ideje eltűnnöm itthonról. Nem akartam megvárni se Kwangyeont, aki lehet, hogy nem is jön el megint; és Seung Hoonékat sem. Direkt lekapcsoltam minden lámpát és az ajtókat is bezártam, hogy azt higgyék, nem vagyok otthon. Talán akkor elmennek és nem fogják megvárni, míg haza érek.
Mielőtt elindultam volna, még át is öltöztem: egy fekete színű melegítőnadrágot és egy szintén sötét színű kabátot vettem fel. Eltettem a mobilom és a biztonság kedvéért egy kis aprót is magammal vittem, elvégre ki tudja, mikor érek haza és nem akartam úgy járni, mint tegnap este.
Aztán amikor elhagytam a házat, rájöttem, hogy fogalmam sincs, hogy hova menjek.  Nem akartam messzire elcsavarogni, de azt se akartam, hogy észrevegyenek. Ahogy körbekémleltem, szerencsére megláttam egy kis játszóteret, ami kellő távolságra volt a házunktól. Csendben, de gyorsan odamentem és elfoglaltam a jobb oldali hintát. Fejemre feldobtam a kapucnit, hogy még felismerhetetlenebb legyek. Egy mély lélegzetvétel után készenlétbe helyeztem a lábaim, hogy ha esetleg jönnek és meglátnak, akkor még időben el tudjak futni. Aztán szemeimet a házunkra szegeztem. Tökéletesen be lehetett innét látni az egész környékünket, úgyhogy ha Seung Hoonék közelednének, akkor nekem még bőven lesz időm, hogy gyorsan elszaladjak. Soha nem szerettem semmit sem a véletlenre bízni és most már biztos voltam benne, hogy amikor azt mondták, hogy majd itthon megvárnak, komolyan is gondolták. Megvallva az igazat, amikor először hallottam, nem nagyon hittem nekik. Nem gondoltam volna, hogy Min Ji tényleg kikotyogta volna a lakcímemet mindenféle gyanú nélkül. Máshonnét meg nem szerezhették volna meg. Max akkor, ha követtek volna hazáig egyik nap, de azt észrevettem volna, meg akkor rögtön elrabolhattak volna, vagy azt csinálhatták volna, amit akarnak. Egyáltalán nem értem, hogy mi értelme van az egésznek, amit csinálnak. Na mindegy, nem is érdekel komolyabban, mert így legalább tudom, hogy jönni fognak és van időm meglógni előlük. 

Már egy jó húsz perce itt ülhettem, de még senki sem jött. Tudtam, hogy csak idő kérdése, hogy ideérjenek, de mégis kezdtem kicsit elbizonytalanodni benne. Lehet, hogy rájöttek, hogy nem érdemes rám az időt vesztegetni, és már tovább is álltak. Ezt szerettem volna hinni, de éreztem, hogy ma is itt lesznek.
Teljesen a gondolataimba voltam merülve, így nem hallottam meg, amikor valaki mögém lopódzott. Csak akkor eszméltem fel, amikor hirtelen két kéz ragadta meg a vállam, aminek hatására nagyon megijedtem, de még mielőtt bármit is tenni tudtam volna, befogta a szám, ezzel tökéletesen elfojtotta a feltörni készülő sikolyom. Szemeim kitágultak és szinte teljesen biztos voltam benne, hogy Seung Hoon az.